2024. április 19. - Emma

Még mindig várnak a támogatásra

Mostanáig nem érkezett meg az a mintegy kétmillió forint a hajléktalanok téli ellátására, amelyet a győri Segítőház Alapítvány nyert el a Hajléktalanokért Közalapítványtól - mondta a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón Győrött.
2010. december 2. csütörtök 16:50 - HírExtra
Sütő Csaba ismertetése szerint a támogatásra tavasszal írták ki a pályázatot, a pénz odaítéléséről tudomásuk van, s bíznak benne, hogy az utalás is rövidesen megtörténik.

Egyébként a krízisellátás egyelőre nincs veszélyben, mivel a győri önkormányzat 14 millió forintot fordít erre a célra, s máshonnan is kapnak kisebb összegeket a hajléktalanok segítésére - tette hozzá a szakember.

A hatvanszemélyes győri krízismenhely megtelt hajléktalanokkal, amint hidegre fordult az idő. Az egész éven át működő hajléktalanszállón, a krízislakásokban és a téli menhelyen összességében háromszáznál több hajléktalan kap menedéket Győrött, azonban még így is hozzávetőleg 230-250 otthontalan fedél nélkül vészeli át a telet. Ők utcán, lépcsőházakban, elhagyatott épületekben húzzák meg magukat. Az utcán tengődőket forró teával, étellel és szükség esetén gyógyszerrel támogatják. Ebben a munkában az egyik egyházi szervezet is közreműködik.

Az ősszel befejeződött hajléktalanszámlálás adatai szerint Győrött 197 emberrel vannak rendszeres kapcsolatban az utcán szolgálatot teljesítők. Ennél azonban több rászoruló van, számuk a becslések szerint közelíti a 250-et. Közülük 5-6 ember rendkívül leromlott állapotba került, rájuk különös figyelmet fordítanak. Az elmúlt években hajléktalan nem fagyott meg a Rába-parti városban, s ezt a helyzetet az idei télen is szeretnék fenntartani - mondta Sütő Csaba.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását