2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Gyurcsány nekiment Orbánnak

Gyurcsány Ferenc azt kérdezte a parlament plenáris ülésén Orbán Viktortól, hogy miért fél a saját népétől, és arra szólította fel: adja meg a népnek a döntés jogát a nyugdíjról, az új alkotmányról és a polgári Magyarországról.
2010. november 29. hétfő 16:02 - HírExtra
Gyurcsány Ferenc hétfői azonnali kérdésében - mint kifejtette - azt akarta kideríteni, hogy Orbán Viktor, aki "sok évvel ezelőtt még hitt a polgári Magyarország eszményében", az országot nyugatos polgári demokráciává vagy keleties, tekintélyelvű országgá kívánja-e formálni.
Közölte, a jövőt építő öngondoskodást, a nyugdíjmegtakarítást polgári erénynek tartja.

Véleménye szerint azonban Orbán Viktor a nyugdíjrendszer mostani, "erőszakos államosításával" rombolja ezeket az erényeket, rombolja a polgári Magyarországot.

A volt kormányfő szólt az új alkotmányról is, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta: hazugságnak tartja, hogy "a forradalom felhatalmazta volna" Orbán Viktort az új alaptörvény elkészítésre.

"Ha ön hisz a népben, és ha ön azt gondolja, hogy a nép még mindig hihet önben, akkor azt kérem, adja meg a népnek a döntés jogát. Szabadságot kérek a népnek, hogy dönthessen sorsáról: dönthessen nyugdíjáról, dönthessen alkotmányáról, dönthessen a polgári Magyarországról" - mondta, majd azt kérdezte a kormányfőtől, mire kívánja használni a néptől megszerzett felhatalmazást, zsarolásra vagy szolgálatra.

"Ha szolgálatra, akkor engedje, hogy döntsön a nép" - közölte, feltéve a kérdést: "miniszterelnök úr, miért fél saját népétől, miért fél a polgári Magyarországtól?".

Orbán Viktor válaszában azt mondta, ősi igazság, hogy az beszél félelemről, aki fél. "Megértem, hogy az MSZP egyes képviselőinek komoly és személyes problémát jelent a félelem.

Ezt úgy hívják, elszámoltatás és elszámoltatástól való félelem" - közölte, hangsúlyozva, hogy a választók döntöttek: nyolc év kudarcainak, bűneinek és hazugságainak politikai felelőseit meg kell nevezni, el kell számoltatni. Véleménye szerint a szocialistáknak "nehéz lehet hozzászokniuk" ehhez, hiszen nyolc évig mindent meg lehetett tenni következmények nélkül.

A magyarok azonban úgy döntöttek, más világban akarnak élni; ezért is szükség van az új alkotmányra - jelentette ki, megjegyezve, hogy akik nem akarnak új alkotmányt, valójában azt a korszakot akarják visszahozni, amelyben vissza tudtak élni a hatalommal.

A kormányfő hangsúlyozta, az Országház nem a személyes problémák megtárgyalásának és megoldásának helye, a Parlamentben a köz érdekében kell végezni a munkát. Kiemelte, az új alkotmányt a hatályos szabályok szerint, a magyar parlamentáris hagyományok szellemében és a legjobb alkotmányos szokásokat követve az Országgyűlésben fogják megalkotni.

Gyurcsány Ferenc viszonválaszában úgy reagált: a fenyegetés ebben az esetben nem jó tanácsadó. "Ön ellopja hárommillió embernek a pénzét, és ön erre büszke. Én az ön helyében szégyellném magamat" - mondta Orbán Viktornak. Megjegyezte, szerinte a miniszterelnök úgy akar új alkotmányt adni az országnak, hogy nem meri megkérdezni a népet, akarják-e az általa ajánlott alaptörvényt.

"Ha ön demokrata, ha ön tisztességes ember, ha önt érdekli, hogy mit gondol a nép az ön alkotmányáról, akkor ne fenyegessen sem bennünket, sem mást, hanem álljon a nép elé, és mondja azt: ajánlatom van az ország alkotmányára, és kérem a nép, az istenadta nép támogatását. Ne bujdokoljon, ne féljen, ne legyen gyáva, és főleg ne legyen tolvaj!" - zárta szavait.

Orbán Viktor mindezt úgy kommentálta, hogy tisztesség ügyében nem kérnek kioktatást az MSZP-től, különösen nem a volt miniszterelnöktől, Gyurcsány Ferenctől. Felidézte, az alkotmányozás kérdését a szocialisták tették a parlamenti választás második fordulójának kulcskérdésévé.

"Én megértem, hogy önök bátor emberek: elég bátrak voltak, hogy kardlapoztassanak, emberekre vadásszanak gumilövedékkel, kilőjék ártatlan tüntetőknek a szemét, elég bátrak voltak, hogy meghamisítsák a költségvetést, hogy orránál fogva vezessék az egész országot" - sorolta, hozzátéve, hogy "mi ebből a bátorságból nem kérünk (...). Mi csak egyszerűen kijavítjuk az önök hibáit, eltakarítjuk a romokat, és megújítjuk Magyarországot".

Gyurcsány Ferenc kérdésének elhangzása alatt a jobbikos képviselők hátat fordítottak a volt miniszterelnöknek. Az azonnali kérdést és választ jelentős érdeklődés kísérte, nemcsak a parlamenti padsorok, hanem a páholyok is megteltek.

A két politikus az új parlament megalakulása óta most folytatott először nyilvános szópárbajt.
Orbán Viktornak a hétfői ülésnapon mindenképpen válaszolnia kellett Gyurcsány Ferenc azonnali kérdésére, amit a volt kormányfő már a november 8-ai ülésen feltett volna.

A házszabály szerint a kérdés címzettjének három egymást követő alkalommal - halaszthatatlan közfeladat esetén - lehetősége van mást kijelölni a válaszadásra, azonban ha a kérdező egyszer sem fogadja el a kijelölt válaszadót, akkor negyedik alkalommal a kérdés eredeti címzettjének már mindenképpen személyesen kell válaszolnia.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Füsti
2010. november 29. 21:50
gizimama: Mária meghatározása mindkettőjükre, sőt azt mondom mindkettőjük pártjára teljes mértében igaz, bár a Fidesz körül vannak becsületes emberek is, de a vezetés...
gizimama
2010. november 29. 20:47
Kedves Mária!
Melyikükre gondol?
Tóth Mária
2010. november 29. 19:05
Szemét hazug népverető országlerabló! A cionista nagytőke hazai helytartója, a Bilderberg világrablók magyarországi megbizottja.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását