2024. május 6. - Ivett, Frida

Elfogták a bagdadi terrortámadás gyanúsítottjait

Az iraki biztonsági erők letartóztatták a bagdadi káldeus katedrális elleni október 31-i véres terrorista támadás feltételezett kitervelőit - jelentette be szombaton az iraki belügyminisztérium.
2010. november 27. szombat 16:02 - HírExtra
Összesen 12 embert, egy terrorista csoport tagjait tartóztattak le a napokban. Dzsavad Pulani belügyminiszter elfogásukat az al-Kaida terrorszervezet iraki hálózatára mért súlyos csapásnak nevezte.

A támadást a keresztény templom ellen az Irak Iszlám Állama elnevezésű, magát az Al-Kaidához tartozónak valló terrorszervezet vállalta magára. A Káld Katolikus Egyház Miasszonyunk temploma elleni terrortámadás során 46 túsz, hét rendőr, továbbá 5 merénylő halt meg október utolsó napján.

A terroristák a vasárnap esti mise során rohamozták meg a templomot. Túszejtő akciójuk több órán keresztül tartott, és azt követően ért véget, hogy a biztonsági erők a több mint 100 túsz kiszabadítása érdekében megrohamozták az épületet. A tűzpárbajban gránátokat is bevetettek.

Az október 31-i terrortámadás volt az eddigi legsúlyosabb iraki keresztények ellen a 2003-as amerikai invázió óta. A terrorcselekményt a leghatározottabban elítélte egyebek között az Egyesült Államok és Oroszország, a Vatikán és az Európai Unió.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását