2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Emelik a közszolgáltatási díjakat

A közszolgáltatási díjak inflációközeli emeléséről, a humán papilloma vírus (HPV) elleni védőoltás biztosításáról, valamint a vörösiszap-katasztrófa károsultjai számára bérlakások kiadásáról döntött Zalaegerszeg közgyűlése - közölte a város polgármestere.
2010. november 19. péntek 14:28 - HírExtra
Az új összetételű önkormányzati testület csütörtökön megtartott első üléséről Gyutai Csaba (Fidesz) elmondta: a közszolgáltatási díjak meghatározásánál arra törekedtek, hogy lehetőleg a tervezett infláció alatt maradjon az emelés mértéke. Ez alól a hulladékszállítás- és elhelyezés díja kivétel, amelynél az európai uniós támogatással létrejövő nagytérségi hulladékfeldolgozó amortizációját is be kellett építeni a módosításba, így ebben az esetben 4,8 százalékos emelésről határoztak.

A döntések értelmében az autóbuszjegyek és -bérletek ára 3,5 százalékkal, a víz- és csatornadíjak 3,3 százalékkal, a kéményseprés díja 4 százalékkal emelkedik januártól. A parkolódíjak esetében a bérletek árát növelték meg 6 százalékos mértékben, egy övezetben az óradíjak csak az ötforintos kerekítési szabályok miatt módosultak elhanyagolható mértékben - fogalmazott a város vezetője.

Hozzátette: a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díját nem emelik meg, fontosabb, hogy legyen, aki igénybe veszi ezeket a bérleményeket.

Gyutai Csaba beszámolt arról is, hogy gazdálkodási szabálytalanságok miatt visszahívta a város az önkormányzati parkolási cég, a Parkoló-Gazda Kft. ügyvezetőjét.

Az eddigi megállapítások szerint a társaságnál nem volt megfelelő a készpénz kezelése, bár úgy tűnik, nem érte veszteség a céget. Vizsgálat folyik, annak eredménye alapján döntik el, hogy lesz-e más következménye a szabálytalanságoknak.

Zalaegerszeg közgyűlése rendeletet alkotott, amely lehetővé teszi, hogy felmenő rendszerben jövőre ingyenesen hozzájussanak a városban élő lányok a HPV-védőoltáshoz, először a 13 éves korosztálytól kezdődően. A képviselők arról is döntöttek, hogy a vörösiszap károsultjai számára három önkormányzati bérlakást biztosítanak Zalaegerszegen - közölte a polgármester.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását