2024. március 29. - Auguszta

Déri Viktor: a cikk-cakkban haladás ront a tőzsdén

Tegnap bejelentették, hogy az elkövetkező években is lesz különadó. A BUX ennek a hatására 1000 pontot zuhant. Erről beszélgettünk Déri Viktor tőzsdei elemzővel.
2010. november 11. csütörtök 12:29 - Forján-Vass Máté
Mi a véleménye a tegnapi tőzsdezuhanásról?

Hatás-ellenhatás
A tegnapi napon kiderült, hogy még évekig lesz különadó. A kormány még 2014-ben is tervezi ennek kivetését, holott elvileg ebben az évben korábban nem  tervezte.

Tegnap a bejentés után a BUX 1000 pontos zuhanást produkált.
A tegnapi reakció inkább a jogbizonytalanságra volt reakció. Ilyen a földön nincs, hogy öt évre visszamenőleg változhatnak alapszabályok, ez nyilván sokakat bosszanthat.

A különadóról pedig az a meghatározó véleményem, hogy megint túlreagálják ezt. Sem a MOL-t, sem a Telekomot, sem az OTP-t nem rengeti meg, hogy ilyen reakciót kellene kiváltania.

Akkor miért zuhant mégis a BUX?

Itt az a legnagyobb baj, hogy a kormány cikk-cakkban halad, és emellé jön még a jogbizonytalanság. Emiatt nem tudják a befektetők, hogy mi fog még történni. A legrosszabb üzenete meg a visszamenőlegességnek van.

Hosszútávon nem zuhanhat nagyot a tőzsde?

Egy kis visszakorrekció várható már a mai naptól. Itt inkább Magyarország megítélésében jelent sokat ez.

A közeljövőben ilyen nagyot akkor  zuhanhat a tőzsde, ha a kormány folytatja az ilyen intézkedéseket.

Egyszer egy angol befektető még az Antall-kormány idején azt mondta: nem olyan nagy baj az, hogyha egy kormány rossz irányba halad, mert arra fel lehet készülni. Azonban, ha cikk-cakkban halad, az ellen nem lehet csinálni semmit.

Hosszútávon hogy viselné ezt a tőzsde?


A tőzsde, ha eddig nem vágták még le a kisbefektetőket, akkor elvileg tudna olyan eszközöket alkalmazni, hogy megvédje a kisbefektetőit. Amikor ideért a válság, akkor a kisujját sem mozdította a tőzsde. A világon mindenhol igyekeztek megmenteni a kisbefektetőket, akikből él tulajdonképpen a tőzsde, de nálunk semmit nem tettek.

Akkor nagyon sok kisbefektetőt kivéreztettek. Most még nem tartunk ott, hogy bele kellene avatkozni, de ha kell, akkor sok eszköze van a tőzsdének a nagyobb hisztik elkerülése végett.

Itt most rendkívül ideges pénzügyi környezetbe él mindenki. Olyan híráramok vannak, hogy a tőzsde pillanatok alatt reagál a világ bármely pontján keletkezett marhaságra, akár pozitívan, akár negatívan. Ez történ tegnap is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását