2024. április 19. - Emma

Építészeti makettfesztivál a Műcsarnokban

A tervezői tevékenységet és a múzeumok kapcsolatát, valamint a makettezés technológiai újdonságait kutatja kiállítással, makettpárbajjal és változatos programokkal a ModelingMuseums II. Nemzetközi Építészeti Makettfesztivál november 13. és 16. között a Műcsarnokban.
2010. november 9. kedd 14:02 - HírExtra
Az első hazai makettfesztivált 2008-ban rendezte a KÉK 100 szoba - 100 makett címmel, míg ezúttal a rendezvény helyszínéül szolgáló Műcsarnok sugallta az aktuális témát és célt: azt, hogy a magyar közönség is láthassa, hogyan születik a nemzetközi és hazai kortárs múzeumépítészet legjava - hangsúlyozta Szemerey Samu és Somlyódy Nóra kurátor.

Mint Szemerey Samu hozzátette, a Műcsarnok kiállítótereibe 20 ország 60 építészének, irodájának több mint 70 munkája érkezik. Nem csupán prezentációs makettek, hanem tanulmányok, kísérleti modellek, hallgatói diplomatervek is, bepillantást engedve a tervezői gondolkodásmódba.

A kiállított projektek között lesz a japán Ban Sigeru makettje a 2010 tavaszán megnyílt Centre Pompidou-Metz épületéről, a svájci Christian Kerez munkája Varsó tervezett Modern Művészeti Múzeumáról, a Sadar+Vuga tervei alapján megépült ljubljanai Nemzeti Galéria makettje, a pályázaton első díjat nyert, Lévai Tamás által tervezett Maribor Művészeti Galéria makettje, a pécsi Nagy Kiállítótér tervpályázatára benyújtott munkák és a Szépművészeti Múzeum tervezett átalakításának makettje is.

Míg a maketteket korábban a projektek lezárulta után többnyire kidobták, a nevesebb építészirodák munkái ma már gyakran műtárgynak számítanak; a fesztiválra is érkeztek több tízezer euró biztosítási értékű makettek - árulta el Szemerey Samu.

A rendezők a makettezés leginnovatívabb technológiáit is bemutatják, ezért a közönség a kézműves makettek, modellek mellett megismerkedhet az egyre elterjedtebb 3 dimenziós nyomtatók és lézervágók világával is. Az építészet számos technológiát vett át a repülőgépgyártásból; bizonyos makettezési technológiák már akár házrészek előállítására is használhatók - emelte ki a kurátor.

Mint azonban hozzáfűzte, a négynapos fesztivál nem csupán a kiállítással várja a látogatókat. Szombat este Kis Péter és Zoboki Gábor irodái vívnak "makettpárbajt", azaz építenek egy-egy makettet 90 perc alatt a megadott témában.

A szakmai szimpóziumokra, konferenciákra több külföldi előadó is érkezik, a múzeumi épületbővítésekről tartott hétfői beszélgetésen például Baán László, a Szépművészeti Múzeum és Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója mellett a témában érintett külföldi szakemberek - Tomasz Fudala (kurátor, Modern Művészeti Múzeum Varsó), Heléne Guenin (kurátor, Centre Pompidou-Metz), Andrej Smrekar (a ljubljanai Nemzeti Galéria volt igazgatója), Maria Welzig (építészeti kurátor, kutató) - is részt vesznek.

A számos tárlatvezetést, múzeumpedagógiai foglalkozást is kínáló építészeti makettfesztivál részletes programját a KÉK honlapján (http://kek.org.hu) találják meg az érdeklődők.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását