2024. május 9. - Gergely

Forradalom a szívbetegségek gyógyításában

A halódó szívizomsejtek megmentése "bioreaktorral" előállított őssejtekkel, a transzplantálásra kerülő szervek tárolási idejének megduplázódása egy újfajta konzerváló oldatnak köszönhetően - egyebek közt ezek az eredmények születtek a Semmelweis Egyetem (SE) Kardiológiai Központja által két éve életre hívott nemzetközi kutatóhálózat, a Semmelweis Híd Projekt keretében.
2010. november 6. szombat 07:06 - HírExtra
Az uniós támogatással megvalósuló projekt eredményeiről pénteken számoltak be budapesti sajtótájékoztatójukon a program vezetői.

Mint Merkely Béla professzor, az SE Kardiológiai Központjának igazgatója, a projekt vezetője kiemelte, szinte az egész világot átfogó kutatási hálózat jött létre a kardiovaszkuláris betegségek és új gyógyítási eljárások kidolgozására. A hálózat 150 magyar és 50 külföldi kutatót egyesít.
"A szív- és érrendszeri betegségek a legnagyobb népegészségügyi problémát jelentik ma Magyarországon" - hangsúlyozta Merkely Béla.

Elmondta: a népegészségügyi probléma kezelése alapvető fontosságú, és ennek ma már látszanak az eredményei: az elmúlt 15 évben a kardiovaszkuláris halálozás csökkenő tendenciát mutat. A várható élettartam növekedéséhez, ami körülbelül 5 évet jelentett az elmúlt másfél évtizedben, a szív- és az érrendszeri megbetegedések két és fél évvel járultak hozzá.

"A Kardiológiai Központ kutatásai egyrészt a szívelégtelenség kialakulásának mechanizmusára és lehetséges terápiák kidolgozására irányulnak, másrészt létrehoztunk egy őssejtlaboratóriumot, amely idővel gyakorlati gyógyítási megoldásokat kínál" - fogalmazott a professzor.

Ismertetése szerint a krónikus szívelégtelenség kezelése megoldatlan, a jelenleg elérhető szívtámogató szerek rövid távon hatékonyan javítják a balkamra funkcióját és enyhítik a klinikai tüneteket, azonban hosszú távú alkalmazásuk rontja a betegek túlélési esélyeit.

Állatkísérletes modellben olyan, a szívizomban termelődő, peptidekre figyeltek fel, amelyek hatékonyan képesek fokozni a szívizom-összehúzódások erejét.

Hasonlóképp a kalcium-érzékenyítő molekulák a szívizomszövet oxigén-igényének emelése nélkül fokozzák a szív teljesítményét. Jelentős kérdés olyan biológiai jelzőfehérjék, markerek azonosítása is, amelyek segítségével prognosztizálható a betegség súlyosbodása, kedvezőtlen kimenetele. A kutatások során egy olyan új markert azonosítottak, amely a krónikus szívelégtelenség kóroktanával, a klinikai tünetek kialakulásával is összefüggést mutat. Ezen megközelítések potenciálisan új utat nyithatnak a szívelégtelenség kezelésében.

A projekt keretében fejlesztettek ki egy újfajta konzerváló oldatot a transzplantálandó szív tárolására, amellyel állatkísérletekben sikerült a szív kiemelése és beültetése közötti időintervallumot duplájára növelni.

Lacza Zsombor, az SE Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézet tudományos főmunkatársa az őssejtkutatások eredményeiről számolt be.

Mint elmondta, a Kardiológiai Központ őssejtlaboratóriuma nemzetközileg elismert társintézményekkel együttműködésben azt vizsgálja, hogy a beültetésre kerülő egészséges sejteknek nem kell átalakulniuk és kiérniük új szövetté, hanem már a sejtek közötti közvetlen kapcsolat révén is képesek a halódó szívsejtek megmentésére.

A most felfedezett mechanizmus alapján gyors beavatkozással megmenthető lehet az infarktuson átesett szív, ha sikerül a megfelelő helyre juttatni a gyógyító sejteket.

"Megfelelő eszközt akartunk a sebészek kezébe adni. Így született a +bioreaktor+, amely képes lesz arra, hogy a műtőben, a betegtől leszívott kis mennyiségű zsírból, vagy csontvelőből kinyerje és összetömörítse az őssejteket, majd rátegye egy megfelelő hordozóanyagra őket" - magyarázta.

Körülbelül egy félóra elteltével a berendezés sterilen csomagolva prezentálja az őssejteket az orvosnak, aki azon nyomban be is tudja ültetni.

"Az eddigi sejtterápiás módszerek bonyolultak és időigényesek, ez nagyságrendekkel egyszerűbb, gyorsabb, félóráról beszélünk, s nem néhány hétről, ráadásul elegendő egyetlen műtét a korábbi kettő helyett és az eljárás valószínűleg eléggé olcsó is lesz ahhoz, hogy a gyakorlatban alkalmazást nyerjen" - összegezte Lacza Zsombor.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását