2024. május 7. - Gizella

Elkezdődött az EU-csúcs

A kompromisszumkeresés jegyében kezdtek kétnapos csúcstalálkozót csütörtökön Brüsszelben az EU-országok állam-, illetve kormányfői, akik egyelőre nagyon különböző módokon látják javíthatónak az euróövezet stabilitását, a további gazdasági-pénzügyi válságok elkerülésének, illetve kezelésének lehetőségeit.
2010. október 28. csütörtök 19:51 - HírExtra
A brüsszeli tanácskozás - mondhatni - Deauville árnyékában zajlik: e francia tengerparti üdülőhelyen a minap Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár azzal a közös javaslattal állt elő, hogy az idült adóssághalmozó tagállamokat akár az uniós szavazati jog átmeneti megvonásával is lehessen sújtani, amihez azonban módosítani kellene az EU alapszerződését.

A gondolat sok tagállam részéről éles elutasításban részesült. Értesülések szerint a Sarkozy-Merkel javaslat a jobbközép irányzatú európai párt-, illetve állami vezetőknek az EU-csúcs előtt tartott külön néppárti értekezletén sem kapta meg a szükséges többséget. Az európai szocialisták eleve a gondolat ellen foglaltak állást. "Rossz gondolat, rossz időben" mondta Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke, volt dán kormányfő.

Abban azonban az EU-csúcs összes részvevője egyetért, hogy valamilyen hosszabb távú mechanizmust ki kell alakítani a további esetleges válságok kivédésére. A görög fizetési krízis miatt kidolgozott átmeneti pénzügyi intézkedéscsomag érvénye ugyanis 2013-ban lejár.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság - a legfőbb uniós végrehajtó testület - elnöke így nyilatkozott: most nem lehet teljes egyetértést kialakítani olyan szerződésmódosítás mellett, amely lehetővé tenné a közös pénzügyi szabályokat tartósan megsértő euróövezeti országok szavazati jogának csökkentését.

Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök szerint a jelenlegi ideiglenes helyett szükség van állandó pénzügyi válságkezelési mechanizmusra, de azt még tovább kell vizsgálni, kell-e ehhez változtatni az alapszerződésen. Mark Rutte, Hollandia új miniszterelnöke úgy vélte, az állandó válságkezelési mechanizmusnál most sokkal sürgősebb, hogy mielőbb bevezessék a már elhatározott reformlépéseket. Finn részről ugyanakkor Jyrki Katainen pénzügyminiszter azt mondta, hogy Helsinki "meghatározott feltételek megléte esetén" nem zárkózna el az alapszerződés módosításától.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását