2024. május 8. - Mihály

A hobbit: marad Új-Zélandon

Új-Zéland megtartotta A hobbitot: a szigetország kormányfője szerdán bejelentette, hogy sikerült megállapodásra jutni a produkció mögött álló Warner Bros. filmstúdióval, amely így elállt a film elköltöztetésének tervétől.
2010. október 27. szerda 11:40 - HírExtra
"Az új-zélandi kormány és a Warner Bros. között megállapodás született, amely lehetővé teszi, hogy A hobbit című kétrészes film, amelyet Sir Peter Jackson rendez, Új-Zélandon készüljön el" - közölte John Key miniszterelnök.

A megállapodás értelmében a kormány mindkét film támogatását 7,5-7,5 millió dollárral toldotta meg, emellett vállalta, hogy tízmillió dollárt fizet a Warnernek egy olyan közös marketingkampány céljára, amely filmes és idegenforgalmi célként reklámozza Új-Zélandot.

A kormány ezen felül törvénymódosítással garantálja, hogy ne fordulhasson elő fennakadás a film munkálatai során a helyi munkavállalók szervezett megmozdulása miatt. A Warner ugyanis azért vette fontolóra A hobbit forgatásának elköltöztetését, mert a helyi színészképviselet nemzetközi bojkottot hirdetett a kedvezőbb anyagi feltételek kikényszerítéséért. Bár a bojkottot közben lefújták, a stúdió képviselői kedden Új-Zélandra érkeztek, hogy a helyszínen döntsenek a kérdésben.

A produkció elköltöztetése szakértők szerint akár másfél milliárd dolláros veszteséget is jelenthetett volna az új-zélandi gazdaságnak, ezért országszerte ezrével vonultak utcára az emberek, hogy tüntessenek a film megtartásáért.

A hobbit rendezője, az Oscar-díjas Peter Jackson az első pillanattól kezdve szintén mindent elkövetett, hogy rendeződjön a szakszervezeti vita, és meggyőzze a stúdiót arról, hogy Új-Zéland a J.R.R. Tolkien regényének megfelelő helyszín, a brit író által hetven éve megálmodott igazi Középfölde.

"El vagyok ragadtatva, hogy elértük ezt az eredményt. A két Hobbit-mozi forgatása nemcsak munkát biztosít új-zélandiak ezreinek, de A Gyűrűk Ura-trilógia sikerét folytatva megint világszerte jó reklámot jelent Új-Zélandnak" - fogalmazott közleményében Key.

A forgatás februárban kezdődik, a középföldei hobbit, Zsákos Bilbó kalandjairól szóló film első része 2012-ben, a második pedig 2013-ban kerül majd a mozikba.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását