2024. március 29. - Auguszta

494 milliárdos bevétel lesz a különadóból

Az egyes ágazatokat terhelő különadó parlamenti elfogadásának teljes hatásaként a költségvetés 2010-2012 között 494 milliárd forint bevételhez jut, a GDP-re idén semleges, jövőre 0,1 százalékos negatív, 2012-ben ismét semleges hatása lesz - áll a Költségvetési Tanács (KT) elemzésében.
2010. október 18. hétfő 18:12 - HírExtra
A számítások szerint a három ágazatra (bolti kiskereskedelem, távközlés, energiaellátók) kivetetett különadó idén 161,5 milliárd forinttal, 2011-2012-ben 171-189 milliárd forinttal növeli a költségvetés bevételeit. A költségvetési hatás 2013-ban is jelentkezik: 2,1 milliárd forint bevételt jelent.

Ugyanakkor számolni kell közvetett hatással is - a különadók költségként való elszámolhatóságával - amely a társasági adóbevételek 15 milliárd forintos csökkenésében jelenik meg az érintett időszakban - áll az elemzésében.

A KT véleménye szerint a különadók fogyasztókra történő áthárítása viszonylag korlátozott. Az intézkedések némiképp csökkentik a lakossági fogyasztást és emelik az árakat, illetve késleltetik a beruházásokat. Ezek a hatások összességében kismértékben növelik a fogyasztási típusú és munkát terhelő adókból és járulékokból származó költségvetési bevételeket.

A törvényjavaslatnál figyelembe kell venni, hogy a különadó javítja az államháztartás finanszírozási pozícióját, amely javíthatja a piaci hitelességet és a kamatprémium csökkenésén keresztül közvetve mérsékelheti az adósságszolgálatot - rögzíti elemzésében a Költségvetési Tanács.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

kocsis.tamas
2010. október 19. 13:37
MATOLCSY JOZSEF ÉS ORBÁN VIKTOR >
FIDESZ-KDNP NYOMORBA DÖNTÖ VÁLASZA

Nemzeti Erőforrás Minisztérium
Szociális, Család-és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság
Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály

Iktatószám: 52604-1/2010. Ügyintéző:
Ruminé Szijártó Ildikó
Telefon:

Kocsis Tamás

Kocsis.Tamas@Mailbox.hu

Tisztelt Uram!

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumba érkezett levelére az alábbiakban válaszolok.

Az ápolási díj a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
szóló 1993. évi III. törvényben (Szociális törvény) meghatározott
rendszeres pénzellátás. A törvény szerint alanyi jogon jogosult a
hozzátartozó az ápolási díjra, ha súlyosan fogyatékos beteget ápol,
míg az önkormányzat döntése alapján, méltányosságból van lehetőség az
ellátás megállapítására a 18 év feletti tartósan beteg személy ápolása
esetén.

A Szociális törvényben meghatározott pénzbeli ellátások alapja az
öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege, mely ebben az évben
28.500 FT. Az ápolási díj összege e mérőszám figyelembevételével attól
függ, hogy a beteg súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg személy. A
törvény korábbi módosítási értelmében a fokozott ápolásra szoruló,
súlyosan fogyatékos beteg ápolása esetén az ápolási díj összege azonos
az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130%-val.

Az ápolási díj folyósításának időtartama alatt az ápoló nyugdíjszerző
szolgálati időt szerez, s ezen túlmenően járulékfizetés nélkül
jogosult az egészségügyi ellátásra.
Egyet értek Önnel abban, hogy hazánkban a szociális ellátások összege
- köztük az ápolási díj is- alacsony szintű, mely nem minden esetben
fedezi az ellátott megélhetését, ezért a szociális ellátórendszer más
eleméből (lakásfenntartási támogatás, átmeneti segély) szüksége annak
kiegészítése.

A kormányzat elismeri az ápolást végző személyek tevékenységét, de a
jelenlegi gazdasági környezet nem teszi lehető a szociális ellátások,
így az ápolási díj összegének emelését.

Kérem válaszom szíves elfogadását, sajnálom, hogy kedvezőbb választ
nem adhattam.

Budapest, 2010. július 21.

Üdvözlettel:

Dr. Veres Gábor
osztályvezető
....................................................................................................................................................................................................................................................................................................
A FIDESZ-KDNP ELUTASÍTÁSA .A FIDESZES-KDNP. VÁLASZTÓ POLGÁROK SEM
SZÁMÍTHATNAK SEMMI JÓRA OTTHON ÁPOLÁSI DÍJ 22.800FT IGY VÁLASZTATÓK
POLGÁRMESTERT HAJRÁ BALOLDAL 100.000.VÁLASZTÓ POLGÁR
ORBÁN.VIKTOR.MINISZTER.ELNÖKNEK CSAK ARRA JÓ HOGY RÁ SZAVAZZANAK HÁT
EZT ÉRDEMLIK A FIDESZ-KDNP SZAVAZOK KÉRDEM ITT A BIZONYÍTÉK. EGYES
BESZÉD CSAK BALOLDAL. A VONAL ALLATI LEVÉL KOCSIS.TAMAS VÉLEMÉNYE A
FIDESZ-KDNP-RÖL A BANK ADÓT A 10.MILLIÓ MAGYAR FIZETI MEG HA A FIDESZ
-KDNP NYOMULÁSÁT MEG KELL ÁLLÍTANI KÜLÖNBEN A MINIMÁL BÉR AMI 2ÉVEN
BELÜL 49.EZER FT LESZ. NE HIGGYÉTEK ORBÁN.VIKTORNAK MINDENNEK AZ ÁRÁT
MI FIZETJÜK MEG AMIT A FIDESZ-KDNP KI TALÁL . A MUNKA JÓ CSAK LEGALÁBB
80.000FT MINIMÁL BÉR KAPJUNK A MUNKÁNKÉRT A GÁZ SZÁMLÁT ÚJSÁG PAPÍRBÓL
FIZETED KI NEM HISZEM. EZ A EGYENES BESZÉD ITT A IDŐ MINÉL
A SEMMIÉRT DOLGOZATOK KEMÉNY MUNKA 80.000FT NETO
MINIMAL BÉR ALÁBB NEM ADJUK KÜLÖNBEN UTCÁRA VONULUNK 1.5MILLIÓ EMBER
KAP MINIMAL BÉR MAGYAR ORSZÁGON 1998BA ORBÁN VIKTOR MEGIGÉRTE A NYUGDIJ EMELÉST
3MILLIO NYUGDIJASNAK ÉS BE CSABTA ÓKET MERT NEM VOLT NYUGDIJ EMELÉS 1998BA
EZ A CSELEL NYERT VÁLASZTÁST A LEGNAGYOBB MAGÁN NYUGDIJ PÉNZTÁR 2010 A OTP
Orbán Viktor elfelejtette az otthon ápolási díjról irt nyílt levelemet
2010 július itt az idő miniszterelnök úr várom és a fidesz-kdnp
választó polgárok várják pozitív válaszát 22.800ft -ból nem lehet
megélni és 8 órás fő munka időnek számítso...n és a minimal bérel egy
szintre 60.236ft -ra köszönet
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását