2024. május 7. - Gizella

Nem követelt emberi életet a földcsuszamlás

Erősen eltúlozták a délnyugat-mexikói földcsuszamlás súlyosságát a helyi hatóságok: a korábban mondottakkal ellentétben senki sem halt meg a természeti csapásban, s nem több száz, hanem csak tizenegy embert tűnt el.
2010. szeptember 29. szerda 08:40 - HírExtra
Ulises Ruis Oaxaca állam kormányzója és Francisco Blake belügyminiszter is megerősítette, hogy erősen eltúlozták az áldozatok számát. Ruis korábban kilenc halottról és száz eltűntről beszélt, ezt megelőzően pedig úgy becsülte, hogy 500-600 emberéletet követelhetett a földcsuszamlás az Oaxaca szövetségi állambeli Santa María de Tlahuitoltepec településen. Órákkal ezelőtt már csak négy halottról és tizenkét eltűntről beszélt, de legutóbb már azt mondta, hogy egy halottat sem találtak.

Mint mondta: eddig egy haláleset sem bizonyosodott be, s csak 11 eltűntről tudnak. Korábbi híradások szerint a heves esőzések miatt történt földcsuszamlás legalább száz házat temetett maga alá a településen, a talaj mintegy kétszáz méter hosszon csúszott meg. José Alfredo García belügyi szóvivő közölte, hogy az első jelentéseket az elsodort házak sokaságára alapozták, amikor még nem érkeztek meg a helyszínre sem szövetségi, sem az állami illetékesek, hogy felmérjék a bajt.

A földcsuszamlás helyi idő szerint kedd hajnalban történt, de a katonák, a rendőrök, a polgári védelem és a vöröskereszt dolgozói csak tíz órával később érték el a nehezen megközelíthető települést. Gyalog tették meg az utat a hegyvidéki településig, mert a rossz időjárás miatt helikopterekkel sem lehetett megközelíteni a tragédia színhelyét.

Felipe Calderón mexikói államfő segítséget ígért a bajba jutottaknak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását