2024. május 28. - Emil, Csanád

Markó: lesz tisztújítás az RMDSZ-ben

Tisztújítás mindenképp lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben (RMDSZ) a februári kongresszuson - mondta a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) pénteki számában megjelent interjújában Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes, a szövetség elnöke, hozzáfűzve: akár vállal jelölést, akár nem, annak, aki jelölteti magát, meg kell méretnie magát.
2010. szeptember 24. péntek 13:58 - HírExtra
A politikus jelezte: a Szövetségi Képviselők Tanácsának (az RMDSZ úgynevezett miniparlamentjének) szombati, marosvásárhelyi tanácskozásán sem azt nem fogja mondani, hogy "utánam az özönvíz", sem azt, hogy "foggal-körömmel, de ott maradok, ahol vagyok".

"Szeretném, ha az SZKT-n is és utána is arról tudnánk beszélni – ebben én partner leszek, ebben részt akarok venni –, hogy mi módon, milyen tisztségben folytatom" - mondta Markó Béla. Megállapította: az elkövetkező időszak egyáltalán nem lesz könnyű a szövetség számára, ennek az időszaknak az értelmezésében, a megoldások keresésében mindenképpen részt akar venni. "De hogy nekem ezt majd a következő négy évben is az RMDSZ elnökeként kell-e tennem vagy másképp, ezt el kell döntenünk a következőkben" - fűzte hozzá.

Az ÚMSZ ugyanezen a napon közölt vezércikkében így ír: az immár huszonegyedik esztendős RMDSZ életéből tizennyolcat Markó Béla neve is fémjelez. Ez idő alatt az RMDSZ mindvégig két fronton harcolt: egyrészt az egész ország demokratikus átalakítását tűzte zászlajára, másrészt pedig a romániai magyarság jelenét és jövőjét biztosító egyéni és közösségi jogérvényesítésért, saját intézményrendszereinek a kialakításáért hadakozott. Tette ezt ellenzékben és kormányon, a parlamentben, különböző megyei és helyi intézményekben vagy éppen a nemzetközi politika különböző színterein - írja a cikk szerzője.

"Tizennyolc ilyen esztendő nyilvánvalóan nem múlik el nyomtalanul egyetlen politikus feje fölött sem, és az utóbbi hetekben a hazai sajtóban megjelent interjúkat olvasva úgy tűnik, mintha Markó Béla a visszavonulásra gondolna. A hazai magyar közvéleményben, a kisebb-nagyobb csoportos beszélgetésekben mind gyakoribb ez a téma, de jól érezhetően az egyre inkább kimondott óhajjal is társul: ne tegye, még ne tegye" - olvasható a vezércikkben.

Az RMDSZ-nek, a romániai magyarságnak változatlanul szüksége van arra a politikusra, arra a közéleti személyiségre, aki tapasztalatával, közösségi elkötelezettségével, alkotói-értelmiségi hitvallásával, kiegyensúlyozottságával továbbra is pótolhatatlan - állapítja meg a lap.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását