2024. április 20. - Tivadar

Fogyni akar? Egyen naponta háromszor!

A súlycsökkenés eléréséhez jobb stratégia, ha naponta háromszor asztalhoz ül valaki az étkezésekhez, mint ha többször csak bekap néhány falatot - állapították meg amerikai kutatók
2010. szeptember 23. csütörtök 10:21 - HírExtra
A Purdue Egyetem (West Lafayette, Indiana) kutatói túlsúlyos és elhízott férfiakat követtek nyomon, akik kis kalória- és nagy fehérjetartalmú étrenden voltak. A vizsgálatban részt vevő önkéntesek elégedettebbek és kevésbé éhesek voltak, amikor naponta háromszor ettek, mint amikor hat részre osztották szét napi ételmennyiségüket.

Az étkezési gyakoriság étvágyra és éhségre gyakorolt hatásáról Heather Leidy és kutatócsoportja az Obesity című szakfolyóiratban tették közé tanulmányukat.

A véletlenszerűen kiválasztott 27 túlsúlyos vagy elhízott férfi 12 héten át 750 kalóriával kevesebbet vett magához, mint amennyire testsúlyuk fenntartásához szükség lett volna. A fogyókúra hetedik hetétől vagy háromszor ettek naponta, öt óránként, vagy naponta hatszor, két órás gyakorisággal. Egy idő után aztán megcserélték a diéta típusát a két csoport között.

A nagy fehérjetartalmú (25 százalék) étrenden lévő férfiak kevésbé érezték éhesnek magukat a nap folyamán, mint azok, akiknél a teljes elfogyasztott élelemnek csak 14 százalékát tette ki fehérje. Utóbbi csoportban nem változott az éhségérzet az étkezés gyakoriságának függvényében, ám a magasabb fehérjetartalmú étrenden lévők közül kevésbé érezték éhesnek magukat azok, akik az engedélyezett kalóriamennyiséget három részre osztva vették magukhoz a nap során, azokhoz képest, akik hat adagban.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását