2024. március 29. - Auguszta

Axl Rose notorius késő

Igencsak próbára tette az ír rajongókat az Axl Rose énekes vezetésével színpadra lépő Guns N'Roses rockegyüttes, amely másfél órás késéssel jelent meg, majd miután megdobálták őket, magára hagyták a közönséget.
2010. szeptember 3. péntek 15:21 - HírExtra
Az ír koncertszervezők elmondásuk szerint mindent megtettek, hogy időben színpadra könyörögjék a bandát, amely végül közel 90 perces késéssel volt csak hajlandó kimenni. A színpadon állva a második számnál Axl Rose - aki az eredeti felállásból egyedüliként maradt meg - megkérte a közönség tagjait, hogy ne dobálják műanyag palackokkal, mert ellenkező esetben levonul a zenészekkel.

A banda még 22 percig próbálkozott, de a palackeső nem enyhült, így végül tényleg elhagyták a színpadot. Később visszamentek, és mintegy 90 percig szórakoztatták a rajongókat, akik közül addigra már sokan távoztak.

A koncertszervezők elismerték, az énekes híres arról, hogy jelentős késéssel lép színpadra. Legutóbb a brit rajongókat várakoztatta meg a readingi fesztiválon. Ugyanakkor kiemelték, egy előadó sem érdemli meg, hogy céltáblaként megdobálják.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását