2024. március 29. - Auguszta

Elfogták a bátmonostori gyilkosság gyanusítottját

Elfogta a rendőrség pénteken este a bátmonostori kettős emberölés egyetlen, még szökésben lévő gyanúsítottját - közölte szombaton a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
2010. július 24. szombat 13:30 - HírExtra
T. Norbertet Budapest-Ferihegy repülőtéren vette őrizetbe a rendőrség pénteken este 21 óra 10 perckor, a korábban ellene elrendelt elfogatóparancs alapján - tájékoztatott Mihályné Bornemisza Eleonóra.

Az őrnagy elmondta: az Írországból hazatért, 21 esztendős férfi az ügyben elrendelt nyomozás eddigi adatai alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2008. március 27-e és 31-e között Bátmonostoron társaival megölte M. Judit és K. Zoltán bajai lakosokat.

Az előállított fiatalembert időközben kihallgatták a főkapitányság bűnügyi osztályának munkatársai, melynek során ő beismerte a bűncselekmény elkövetését - fogalmazott a sajtószóvivő, aki hozzátette: mindezek alapján kezdeményezik T. Norbert előzetes letartóztatását.

2010. július 19-én, hétfőn került elő Bátmonostor határában az egymással élettársi kapcsolatban álló bajai M. Judit és K. Zoltán holtteste, akiket két éve eltűntként tartott nyilván és keresett a rendőrség. A pár négy feltételezett gyilkosa közül hármat már korábban őrizetbe vett a rendőrség.
S. Zoltán, 20 éves szeremlei, P. Attila 27 éves és Sz. Zoltán, 27 éves bátmonostori fiatalemberek, valamint eddig szökésben lévő társuk ellen több emberen elkövetett emberölés bűntett miatt folyik eljárás. Ketten beismerő vallomást tettek, egyikük azonban tagadja, hogy részt vett volna a gyilkosságban.

Az áldozatok a feltételezések szerint több millió forintot adtak kölcsön a gyanúsítottak egyikének, aki társait segítségül hívta, majd krimibe illő alapossággal készítette elő a gyilkosságot.
Először egy körülbelül két méter mély gödröt ástak a Bátmonostor közelében elterülő fenyvesben, majd vendégségbe hívták a sértetteket. Vacsora közben a férfit tarkón lőtték, a nőt pedig előbb bántalmazták, majd megfojtották. A holttesteket ezután a korábban kiásott gödörbe temették.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását