2024. május 7. - Gizella

Növekszik a bűnözés az EU-ban

Évente fél százalékkal növekszik az Európai Unióban elkövetett bűncselekmények száma - olvasható ki az Eurostat, az EU statisztikai hivatala által készített friss összeállításból. Ez azonban csak nagyon megközelítőleges adat.
2008. március 20. csütörtök 10:21 - Hírextra

Ez azonban csak nagyon megközelítőleges adat, ugyanis az unió mindössze 14 országából vannak egymással jól összehasonlítható részadatok az elkövett bűncselekmények számának alakulását illetően az 1995-2006-os időszakra nézve. Természetesen csak azokat a bűncselekményeket tudták figyelembe venni a statisztikusok, amelyekről rendőrségi irat keletkezett.

Az átlagnál lényegesen gyorsabban - évi mintegy 4 százalékkal - emelkedett a vizsgált időszakban a rablások, erőszakos bűncselekmények és kábítószerkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények száma. Csökkent viszont évi 3 százalékkal a lakásbetörések, 3,3 százalékkal az emberölések, évi 5 százalékkal pedig a járműlopások száma.

A bebörtönzöttek száma 2 százalékkal emelkedett, és a 2004-2006-os időszak átlagában 100 ezer lakosonként 124 volt a vizsgált országokban, illetve 155 Magyarországon.

A Magyarországra vonatkozó adatok az összbűnözés mértékét illetően 2 százalékos csökkenést mutatnak 1995 és 2006 között. Az emberölések száma azonban 2004 és 2006 között 100 ezer lakosra vetítve 1,81 volt, ami érzékelhetően magasabb, mint az 1,5 tizedes EU-átlag. A nagyvárosokban azonban EU-szinten az átlag 2 egész, míg Budapesten csupán 1,84. Ugyanez az emberölési mutató Litvániában 10,33, Észtországban 7,3, Izlandon 0,68.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását