2024. március 29. - Auguszta
Mihez kezdhet a Jobbik Budapesten? Miért szerepelt a párt gyengébben a fővárosban, mint vidéken? Mi az a beteges liberalizmus? Megkérdeztük Staudt Gábort, a Jobbik főpolgármester-jelöltjét.
2010. július 23. péntek 07:44 - HírExtra
A Jobbik a saját országos átlagánál rosszabbul teljesített Budapesten. Várnak esetleg fordulatot, vagy tartani próbálják a megszerzett szavazótábort?

Minden kampánynak az a célja, hogy jobban teljesítsen, mint az előző. Azt hiszem meg fogjuk találni azokat a témákat, és azt a hangnemet, amiknek segítségével jobb eredményt tudunk majd elérni. Nem csak rámutatunk, de a legjobb megoldását mutatjuk majd be annak, ami Budapest jelenjéből kivezet, a problémák számát jelentősen csökkenti, és egyben valódi fővárost valósit meg. A legrosszabb esetben a Fidesz után a második helyett fogjuk elérni, de a győzelemért szálunk harcba.

Miért szerepelt a Jobbik Budapesten látványosan gyengébben, mint vidéken? Miben különbözik Budapest a vidéktől a Jobbik szempontjából?

Teljesen más problémák foglalkoztatják a budapestieket. A fővárosban a közbiztonság kérdése is más formában vetődik föl, hiszen nagyon különböző területek vannak a fővárosban. Például egy-egy budai kerület alig hasonlítható össze egyes pesti kerületekkel. Mondhatnánk: ég és föld, mintha nem is egy városban járnánk. Teljesen más mentalitású emberek, teljesen más problémákkal lakják ezt a várost.

Valahol a közbiztonság kérdése szinte fel sem merül, míg máshol súlyos problémát jelent. Budapesten a munkanélküliség sem jelentkezik olyan élesen, persze kell vele foglalkozni, de nem akkora probléma, mint Szabolcsban, ahol tömeges a munkanélküliség.




Ezek alapján a Jobbik az üzenete megformálásán fog változtatni, vagy új témákat fog bedobni a kampányban?

Más témákat máshogyan. Személyemmel generációváltást szeretnék szimbolizálni. Szakmai politikát szeretnénk folytatni, és azon leszek, hogy témák mentén, egy jó programmal jussunk el az emberekhez.

A Jobbik fővárosi programjára még várni kell. Azt el tudná árulni, hogy milyen kérdéseket fognak benne felvetni, mik lesznek a fő programpontok?

Augusztus közepére ígértük a programot.

Nagyon fontos, hogy mi a közlekedést nem tömegközlekedésként, hanem közösségi közlekedésként képzeljük el. Jelentős különbség van, hiszen a tömegközlekedésről a jelen zsúfoltsága jut eszünkbe. A közösségi közlekedés olyan, amiben a lehetőségek nem a fejlett és az elavult rendszerek között van, az egyik a kertvárosiaknak, a másik a lakótelepieknek, vagy végletesen az egyik a szegényeknek, a másik a gazdagoknak. Igaz Magyarország ennek kezdeményezője volt, ma a sereghajtóktól is messze vagyunk. Vannak kiváló példák a megoldásra Európában. Ez nem másolást jelent feltétlenül, mert Budapest csak egy van, és itt most is kiváló szakemberek élnek. A 21 századnak vannak elvárásai, amely egy magas követelményt fogalmaz meg, ami úgy szól, hogy bármivel közlekedünk, az megfelelő színvonalon tehessük, és környezetbarát módon. Sok jó példa található erre Európában. A kényszerből gépjárművel közlekedőknek előbb megoldásokat kell biztosítani, szemben a minduntalan megjelenő büntető szemlélettel. Az a kettősség, mely szerint a tudomány, a technika és a szakma eredményeit következetesen figyelmen kívül hagyták, ez teljességgel elfogadhatatlan számunkra.

Mit gondol a dugódíjról?

Legjobb tudomásom szerint a dugódíj általában azt a célt szolgálja, hogy csak azok menjenek be bizonyos városrészekbe, akiknek feltétlenül muszáj és meg tudják fizetni. Ezzel azért nem értek egyet, mert az embereket másképpen is rá lehetne venni arra, hogy ne autózzanak be a városba, például P+R parkolókkal és modern közösségi közlekedéssel.

Senkinek nem öröm, ha ülhet a dugóban, viszont hiába vezetnénk be a dugódíjat, ha közben kaotikus állapotok uralkodnak a tömegközlekedésben, az autósok ugyanúgy bejönnek a dugóba, csak fizetnek is érte. Ez viszont büntetés, ami helyett inkább a jutalmazást tartanám kívánatosnak.



Mi ma Budapest legnagyobb problémája?

Egy problémát nagyon nehéz megnevezni, de én a korrupciót emelném ki. Példaként a Margit hidat hoznám föl. Egy 607 méteres hídra megszavaz a közgyűlés 30 milliárd forintot, míg Németországban egy 4,2 kilométeres hidat építenek a semmiből egy tengerszoros fölött százméteres pillérekkel 32 milliárdból. Mindemellett megjegyzendő, hogy a Margit híd még nincsen kész, és ahogy a nagyberuházásokat ismerem, még változhat a kifizetendő összeg.

És mi a jó Budapestben?

Legfőképpen, amit megálmodtak benne őseink. Ez egy jó adottságú város, ami nagyon élhető lenne, ha a benne rejlő lehetőségeket kihasználnánk.

Valószínű eshetőségként merül föl, hogy Tarlós István elnyeri a főpolgármesteri pozíciót, de nem lesz a Fidesz-KDNP-nek többsége a közgyűlésben. Elképzelhető valamilyen együttműködés?

A válasz nagyon egyszerű. Ha olyan előterjesztéssel kerülünk szembe, ami kellően szem előtt tartja a város érdekeit, akkor kompromisszumok nélkül fogjuk támogatni. Ha viszont ilyen áron szeretnének hidakat felújítani, akkor meggyűlik velünk a bajuk.

Mit gondol az ellenfeleiről?

Horváth Csaba és Tarlós István is része volt az elmúlt húsz évnek. Horváth Csaba felelősége nyilván jóval nagyobb, sőt neki mint főpolgármester-helyettesnek mindenről tudnia kellett, ami a fővárosban zajlott, vagy ha nem tudott, akkor azért alkalmatlan.

Tarlós Istvántól sokan várnak változást, és remélhetően valami változni is fog. Én bízom benne, de hozzátenném, hogy az elmúlt húsz évben – akár a Margit híd esetére is gondolhatunk – számtalanszor kellett volna erőteljesebben érvényesíteni az ellenzéki érdekeket.

Az előnyöm velük szemben, hogy egy új, hiteles arcként jelenhetek meg.

Az LMP jelöltje, Jávor Benedek sem volt része az elmúlt húsz év fővárosi politikájának. Ő is új arc.

Az LMP-nél ideológiai tisztázatlanságot látok, mintha ők sem tudnák kiket is akarnak képviselni. Kicsit zöldek vagyunk, kicsit biciklizünk, kicsit mindenbe belekapunk. A Jobbik már bizonyított a történelme során, jóval beágyazottabb párt vagyunk, mint az LMP. A fix szavazóbázisunk erős és megingathatatlan.

Vélhetően azért is esett rám a választása a pártvezetésnek, mert én szimbolizálom a Jobbik történetét, mint „ősjobbikos”, aki a kezdetektől itt volt és harcolt. Ez fontos üzenet a törzstábornak, hiszen így láthatják: ugyanazok vagyunk, akik voltunk.




A Jobbik történetének a szimbolizálójaként ön a Gárda Egyesület alapító tagja is. Nemrég Pősze Lajos megjegyezte, hogy nem szerencsés, ha a Jobbikot mindig a gárdával említik együtt, majd megvonták a frakcióvezető-helyettesi pozíciójától. Tényleg nem szerencsés?

A bíróság bejegyezte a Gárda Egyesületet, vagyis törvényesen alakult meg. A Jobbik és a gárda tagjai becsületes, tenni vágyó emberek, akik segíteni kívántak a gátakon, a figyelemfelhívó demonstrációk alkalmával nem bántottak senkit, semmiféle konkrét dolgot nem tudtak rájuk húzni. Nem tagadjuk meg azokat az embereket, akikkel együtt harcoltunk.

Mit gondol a Jobbik a sokszínű Budapestről?

Ha a sokszínűség azt jelenti, hogy sokféle ember él itt sokféle problémákkal, akkor az előny. Ha a sokszínűséget beteges liberalizmusként fogjuk föl, akkor már nem feltétlenül.

Amit Demszky Gábor hagyott ránk az beteges liberalizmus, mert ha én azt mondom, hogy mindent szabad, akkor nem szabadságot teremtek, hanem káoszt.

Vagy beszélhetünk a melegfelvonulásról is. Ha az a sokszínűség, hogy nemzetközi magamutogató emberek jönnek ide, és az Andrássy úton végig bőrtangában vonaglanak, arról nem hiszem, hogy jó lenne. Ha az lenne a sokszínűség, hogy ezek az emberek elvonulnak valahová, ahol a többieket nem zavarják, azzal nincsen semmi gond. A beteges magamutogatásra szerintem nincsen szükség. Pont azok nem mennek ki az ilyen felvonulásokra, akik a négy fal között élik meg ezt az állapotot, és ők utasítják el a leginkább azt az eseményt, ami kiváltja a többségi társadalom ellenszenvét.

Azt kell mondanom, hogy nemzetközi vándorcirkuszként jönnek ezek az emberek innen-onnan, akik provokálják a többségi társadalmat azáltal, ahogy ezeken a rendezvényeken kifejezik magukat.

Fontos még megemlíteni, hogy a rendőrség gyakran nem ad engedélyt felvonulásokra mondván, hogy akadályozzák a forgalmat, mindeközben a melegfelvonulás az Andrássy út és a párhuzamos utcák lezárása mellett megszerveződhet. Az ne legyen már liberalizmus, hogy adott esetben a valakiknek mindent szabad, a hidegeknek pedig nem, ha szabad így fogalmaznunk.
Ez nem liberalizmus, ez kettős mérce. Itt Budapesten az elmúlt húsz évben úgy tűnt, hogy annak vannak jogai, aki provokatív módon feszegeti az együttélés kereteit.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását