2024. március 29. - Auguszta

Napi egymilliárd letöltés!

Napi egymilliárd oldalletöltés felett jár a Google megújult képkereső szolgáltatása, amellyel már több mint 10 milliárd kép közül válogathatnak a netezők.
2010. július 21. szerda 20:39 - HírExtra
"Ez az eddigi legnagyobb képkereső adatbázis" - mondta a BBC-nek Marissa Mayer, a Google internetes keresőrészlegének alelnöke, hozzátéve, hogy a szolgáltatás elindítása óta eltelt kilenc év alatt a képek váltak az egyik legnépszerűbb keresési formává.

A keresőóriás tapasztalatai alapján kiderült, hogy a keresendő kifejezésekre adható találatoknál gyakran nem a szöveges kifejezések, hanem egy kép, vagy képek sorozata jelentheti a legjobb megoldást. A megújult képkeresőben gyorsabb felületen és a képek kisméretű mozaikos elrendezésével egyszerre ezer kép jeleníthető meg.

A Google visszautasítja azokat a megjegyzéseket, amelyek szerint az új felülethez a keresőmotorok rangsorában harmadik helyen álló Microsoft Bingtől merítettek ötleteket. Mayer szerint az új fejlesztésüket kizárólag a saját felhasználóik kilenc éve tanulmányozott keresési szokásai alapján hozták létre.

Az új kinézettel a Google új hirdetési formát is bevezetett. Az Image Search Ads reklámokkal a hirdetőknek lehetőségük lesz a szövegek mellé illeszteni kisfelbontású képeket, és ezek a korábban megszokott elkülönítéssel, de szöveg nélkül jelenhetnek meg a találati oldalakon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását