2024. április 20. - Tivadar

Kezdődik a kampány...

A főpolgármester szerint a szocialisták által kezdeményezett csütörtöki Fővárosi Közgyűlés már az önkormányzati választás nyitánya. Demszky Gábor szerdai, az ülést megelőző sajtótájékoztatóján azt mondta: a városvezetés a kampánycélú javaslatokat nem fogja támogatni.
2010. július 7. szerda 18:11 - HírExtra
A városvezető ezek között említette a szocialista és a fideszes képviselők által korábban javasolt "félárú" tanulói, illetve nyugdíjas BKV-jegyek bevezetését.

Elmondta, az újfajta jegytípus bevezetése mintegy másfél milliárd forint bevételkiesést jelentene, és hosszú távon a BKV működését is veszélyeztetné.

Demszky Gábor a meghívóban szereplő, csütörtöki ülés napirendjére tervezett előterjesztések közül kiemelte a XVI. kerületi Rákospalotai határút megnyitásának az ügyét, ami szerinte az állami bürokrácia mértékét jelzi, hiába próbálják meg többen a felelősséget a fővárosra hárítani.

Helyettese, Ikvai-Szabó Imre is arra hívta fel a figyelmet, hogy a főváros kész lenne üzemeltetni az utat, ha az állami szervektől erre megbízást kapnak. "Jelenleg nincs ilyen papírunk" - fogalmazott, majd jelezte: bíznak abban, hogy a délutáni tárgyalások eredményre vezetnek.

A két városvezető azt hangoztatta, hogy a főváros pénzügyi helyzete konszolidált, ám költségvetési egyensúlya törékeny, ezért nem támogatnak semmilyen kampánycélú, kiadásnövelő javaslatot. Közölték, 65 milliárd forinttal, továbbá 40 milliárd forintos szabad hitelkerettel adják át a várost az októberi választás után az őket követő városvezetőknek.

Demszky Gábor cáfolni kívánta azt a kormányzati állítást is, ami szerint a 4-es metró a világ legdrágább metrója lenne. Közölte, a budapesti metró építési költsége "egy kilométerre vetítve" átlagosnak tekintető. Példaként említette hogy Amszterdamban, Párizsban, Bécsben, Londonban, Varsóban és Berlinben drágábban épül metró, mint Budapesten.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását