2024. április 19. - Emma

Schmitt "maximális egyetértése"

Schmitt Pál "maximálisan egyetért" azzal, hogy Sólyom László köztársasági elnök visszaküldte az Országgyűlésnek a kormánytisztviselőkről szóló törvényt.
2010. június 28. hétfő 16:54 - HírExtra
Schmitt Pál Lázár János Fidesz-frakcióvezető és Szabó Vilmos, a szocialista képviselőcsoport helyettes vezetője kíséretében érkezett a szocialistákhoz; a frakcióülésen több mint egy órát töltött.

A Fidesz-KDNP államfőjelöltje Szűcs Erika volt szociális miniszter kérdésre válaszolva mondta azt, hogy "maximálisan egyetért" a kormánytisztviselőkről szóló törvény visszaküldésével.
Schmitt Pál hozzátette: reméli, hogy a döntéshozók megfontolják az államfő érveit. Mikor a szocialista frakció több tagja jelezte, hogy ez nem lehetséges, mivel a törvényt már elfogadta az Országgyűlés, Schmitt Pál úgy reagált: ez is mutatja, milyen nehéz helyzetben van az államfő.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy senkinek nem szabad lemondania az utólagos normakontroll lehetőségéről.

Arra a felvetésre, mi a véleménye a médiát érintő törvénycsomagról és készen áll-e a sajtószabadság megvédésére, azt felelte: nem tanulmányozta olyan mértékben, hogy állást tudjon foglalni. A sajtó, a szólás szabadsága szent, ez lesz a vezérmotívum, hogyan dönthetek - fogalmazott.

Jelezte: ha arra kerülne a sor, hogy később ez ügyben döntenie kell, akkor már lesz módja alkotmányjogászokkal és a sajtót ismerő szakemberekkel konzultálni.

Schmitt Pált arról is kérdezték, mi a véleménye a Fidesz által tervezett adómódosításokról. Az államfőjelölt erre azt mondta: olyan kérdéseket kap, amiket legszívesebben átadna a mellette ülő Lázár Jánosnak, de azért megjegyzi, hogy ezek foglalkoztatják a szocialista frakciót.

Szabó Imre arról kérdezte, hogy házelnökként miért nem hívta össze Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsát, mire élcelődve úgy fogalmazott: a jó hír az, hogy bár nem hívta össze, de nem is szüntette meg.

Az államfőjelöltet kérdezték arról, miért beszélt a 2006 őszén az Országház előtt tartott radikális tüntetéseken. A létező legtávolabb áll tőlem a szélsőség, nem azonosultam szélsőséges nézetekkel - jelentette ki, hozzátéve: legfeljebb a fék szerepében mondott beszédet.
Schmitt Pál egyelőre nem kívánt állást foglalni arról, hogy támogatná-e a harmadik Nato-radar megépítését Magyarországon.

A magyar-szlovák viszonnyal kapcsolatos úgy vélekedett: az egymásnak feszülés nem az emberek, hanem a politikusok között volt, ami le fog csillapodni, és a legmagasabb szinten is lehet tárgyalni majd. Tarthatatlannak nevezte, hogy két egymás mellett élő ország elkezdje egymást gyűlölni azért, mert ezt felülről szítják.

A diplomácia múltjára vonatkozó kérdés kapcsán kitért arra: nagykövetként több magas szintű állami vezető látogatásához asszisztált, például Kovács László akkori külügyminiszteréhez. Mosolyogva megjegyezte: ott tanulta meg, hogy egy nagykövet számára a legszebb illat a távozó miniszter repülőjének kerozinszaga.

A Fidesz-KDNP jelöltje elképzeléseit ismertetve kiemelte: a köztársaság elnöke a magyar nép egyszemélyes megtestesítője, első számú őre a demokratikus berendezkedésnek. Az emberek emberének érzem magamat, senkivel szemben nincs fenntartásom - jelentette ki.

Véleménye szerint a sors most különös feladat elé állítja az elnököt, hiszen példa nélküli, hogy egy pártszövetség ilyen nagy arányú támogatást kapott. Megjegyezte: ebben a helyzetben szűk az államfő mozgástere, ami alkotmánymódosítás esetén még inkább beszűkül, hiszen az Alkotmánybíróság az alaptörvény átalakításába nem avatkozik be.

Felhívta a figyelmet arra: a pártsemlegesség nem jelent értéksemlegességet.
Leszögezte: mindenkivel megpróbál együttműködni, és meghallgatja majd a különböző véleményeket. Soha nem fogok olyan jelölést tenni, amiről előtte nem konzultálok - hangoztatta.
Az államfőjelölt úgy fogalmazott, megválasztása esetén nem lesz senki ellen, az alkotmány mellett teszi le a voksát, a munkáját pedig a legjobb tudása szerint szeretné végezni.

Schmitt Pál emlékeztetett arra, hogy mindegyik államfőnek volt egyéni célkitűzése. Jelezte: neki kiemelten fontos a környezetvédelem, a magyar nyelv megmentése és továbbfejlesztése, a nemzeti összetartozás erősítése, az oktatás, illetve egészséges életmód népszerűsítése. Szeretné továbbá, ha az emberek szolidárisabbak lennének, de erre nem lehet felhívni az embereket csak példát lehet mutatni - mondta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását