2024. április 20. - Tivadar

Több, mint 15 millió forint gyűlt össze

Hétvégén a Hajógyári-szigeten több, mint 15 millió forint gyűlt össze az árvízkárosultak javára. Szepessy Tamás, Óbuda-Békásmegyer alpolgármestere nyilatkozott.
2010. június 28. hétfő 17:05 - Tamási Ágnes Anna
Mennyi pénz gyűlt össze a rendezvényen?

Több mint 15 millió forint gyűlt össze. Ezt az összeget négy árvízkárosult település: Felsőzsolca, Edelény, Sajópetri, Óbuda-Békásmegyer és a Magyar Vöröskereszt között osztották szét. Az ezer forintos belépőből származó összeg sokat lendített.

Hány résztvevő volt?

A szervezők szerint több mint húszezer ember látogatta meg a rendezvény, többségük természetesen fiatal volt. Tíz különféle színpadon, tíz különböző zenei stílust tekinthetett meg a közönség. Én úgy gondolom, hogy több ember jött el segíteni, mint amire számítani lehetett!

Ön szerint mennyire volt sikeres a rendezvény?

"Mindenki egyért, egy mindenkiért"
Példás összefogás körvonalazódott az elmúlt hetekben. Az ország egy emberként próbál segíteni az árvízkárosultaknak. Az OTP Bank rekord összegű, 500 millió forintos felajánlását követően egyre több cég és vállalkozás ismerte fel a társadalmi szerepvállalás fontosságát, és próbált segíteni az árvíz miatt bajba jutott családoknak a Magyar Vöröskereszt közreműködésével.
Kevésszer jártam itt korábban, de úgy ítélem meg, hogy nagyon jól sikerült. Nagyon nagy tömeg volt, úgyhogy szerintem sikeresnek tekinthetjük az estét! Hála az égnek, hogy sokan akarnak segíteni az árvízkárosultakon.

Volt különösebb probléma az eseményen?


Az esemény teljesen békésen, normálisan zajlott, nem volt semmilyen probléma. Ha volt is, arról nem értesültünk.

Lesz még ehhez hasonló rendezvény?

Ez a szórakozóhely tulajdonosának a magánkezdeményezése volt, de természetesen Óbuda-Békásmegyer önkormányzata is tervez hasonló eseményt.

Szerencsére Óbudát az árvíz csak a Római part kapcsán érintette, nem úgy, mint Edelényt, Felsőzsolcát vagy Sajópetrit, vagy akár a többi elárasztott települést. Tervben van, hogy a testület elé viszünk olyan javaslatokat, amely arról szól, hogy minden olyan település nyújtson segítséget az elesetteken, akik anyagilag megengedhetik maguknak, az árvíz sújtotta vidékeken minimum egy ház felépítését el kell vállalniuk.

Én azt is gondolom, hogy ezen a rendezvényen összegyűlt pénzösszeget is hasonlóan nem Óbudán, hanem az árvíz által károsult településen fogjuk felhasználni.

Erről a rendezvényről még nincs konkrét dolog megbeszélve, ez még a jövő titka.

Mi szóltak az adományokhoz az árvíz sújtotta települések polgármesterei?


Nem volt idő erre, hiszen nagyon elhúzódott az egész, és hála az égnek sokáig tartott az adományok és a befolyó pénz összeszámolása. Tehát a hajnali háromra megbeszélt adomány átadása reggel ötig elhúzódott, és igazából már mindenki nagyon fáradt volt.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását