2024. május 7. - Gizella

Molnár Gyula feladja?

Molnár Gyula XI. kerületi polgármester július elején dönt arról, hogy újraindul-e az önkormányzati választáson. A szocialista politikus szerint ha az ellenzéki pártok önállóan állítanak főpolgármester-jelölteket, akkor nincs esélyük Tarlós Istvánnal szemben.
2010. június 22. kedd 18:27 - HírExtra
Molnár Gyula kedden az MTI-nek azt mondta: két ok miatt fontolgatja, hogy két ciklus után nem indul újra. Az egyik ok az, hogy olyan választási eljárási törvényt fogadott el Országgyűlés, amely a győztes mindent visz logikára épül és eredményeként a nagyvárosokban, illetve a kerületekben könnyen előállhat, hogy a polgármester és a többség pártállása nem esik egybe, ez pedig áldatlan háborús állapotokhoz vezethet.

Véleménye szerint ezért az Országgyűlésnek meg kellene erősítenie a polgármesterek jogállását.

Döntését befolyásolja az is, hogy a köztársasági elnök felvet-e kétségeket a választási eljárásról szóló törvény módosításával kapcsolatban.

A szocialista politikus másik okként a Fidesz belső vitáját említette. Mint mondta, az elmúlt egy-másfél évben emiatt szinte nem is lehetett a kerület érdekében megállapodásokat kötni. Úgy látja: a mostanra nagyon elmérgesedett belső vita arról szólt, hogy ki legyen a Fidesz polgármester-jelöltje a kerületben.

Nem tudom, hogy ki kap megbízást a Fidesz újjászervezésére a kerületben, de ha azok a körök, akik ma azzal foglalkoznak, hogy vállalkozókat próbálnak győzködni, hogy próbáljanak meg újabb negatív ügyeket előállítani - akár bizonyítékok manipulálásával is - és ezekkel álljanak ki a nyilvánosság elé, akkor velük vélhetően nem tudok együttműködni - fogalmazott.

Molnár Gyula kitért arra: nem tartja szerencsésnek, hogy a főpolgármester-jelölés kapcsán az ellenzéki pártok pártjelöltekről alkudozzanak.

Szavai szerint nem nekik, hanem a civil világnak, Budapest értelmiségének kell "kitermelnie" magából egy olyan típusú hiteles, pártoktól független jelöltet, mint amilyen például Vágó István lenne.

Közölte, ha az ellenzék elszalasztja ezt az esélyt, akkor Tarlós István lesz a főpolgármester.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását