2020. április 9. - Erhard

Médiaalkotmány: végre meghallgatják a szakmát is

Sajtószakmai szervezetek, országos és megyei sajtóorgánumok, rádiók és televíziók képviselőit hívta meg szerdai ülésére a parlament kulturális és sajtóbizottsága, hogy a szakma a készülő új médiaszabályozással kapcsolatos álláspontjáról tájékozódjon.
2010. június 22. kedd 18:35 - HírExtra
Az országgyűlés honlapján kedden olvasható meghívó szerint az újságírói szakmai szervezetek képviselői is jelen lesznek a kulturális és sajtóbizottság ülésén. A bizottság titkársága által a meghívottaknak küldött e-mailben a címzettek között több újságírói szakszervezet, napi- és hetilap, hírportál, valamint a Magyar Rádió Közalapítvány és a Hungária Televízió Közalapítvány is szerepel.

A bizottság szerdai ülésének első napirendi pontja foglalkozik az újságírói szakma képviselőinek meghallgatásával. Az MTI információi szerint több meghívott is kifejti majd álláspontját a médiacsomagról.

Az MTI megkeresett több, a meghívó címzettjei között szereplő újságírói érdekvédelmi és szakmai szervezetet, ám a vezetők előzetesen nem kívánták kommentálni a szerdai bizottsági ülés témáját.

Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott: az is kérdés, hogy egyáltalán téma lesz-e a közmédiumok helyzete az ülésen. Kifejtette: "a közmédia működtetését érintő szabályozással kapcsolatban az a kérdés, hogy lesz-e önmérséklet a parlament többségének részéről, és elismernek-e - a saját befolyásukon kívül - másokat is a kérdésben."

Eötvös szerint a tervezetben a nem közszolgálati médiumokkal
szemben támasztott tartalmi előírások (a kiegyensúlyozottság és a tájékoztatási kötelezettség) is aggályosak.

A Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők által benyújtott, öt indítványon alapuló médiacsomaggal kapcsolatban korábban több sajtószakmai szervezet is - többek között a Magyar Lapkiadók Egyesülete, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Sajtószakszervezet is - aggodalmának adott hangot. Hasonló tartalmú közleményt fogalmazott meg a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és a Nemzeti Média Kerekasztal is. A Nyilvánosság Klub szerint a Fidesz képviselői által az Országgyűlés elé terjesztett médiacsomagban az egypárti kézi vezérlés visszatérése várható.

A parlament hétfőn több, a médiacsomaghoz érkezett módosító indítványt fogadott el. Ezek alapján az alkotmányban nemcsak a szólásszabadság, hanem a véleménynyilvánítás szabadsága kitétel is szerepel.

A ház elfogadta azt a módosító indítványt is, amely szerint 12-ről 14-re emelkedik azon civil szervezetek száma, amelyek tagokat delegálhatnak a közmédiumokat felügyelő közalapítványok civil kuratóriumainak megfelelő Közszolgálati Testületbe. Egy másik módosító indítvány szerint az eredeti javaslathoz képest csökkentik a médiaszabályozó testületekben dolgozó tisztségviselők illetményét és végkielégítését - ez utóbbi indítványokat az ellenzék is megszavazta.

A módosítások értelmében továbbá a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi tagjainak száma az előzetesen tervezett öt helyett nyolc lenne, közülük hármat a kormánypártok, hármat az ellenzék, kettőt pedig a Médiatanács delegálna.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását