2024. március 29. - Auguszta

Zöld az út Domokos előtt az ÁSZ-ba?

Az Országgyűlés Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottsága hétfői ülésén Domokos Lászlót javasolta az ÁSZ elnökének és Warvasovszky Tihamért a szervezet alelnökének.
2010. június 21. hétfő 15:18 - HírExtra
Dancsó József, a bizottság fideszes elnöke a testület hétfői, több mint két és fél órás zárt ülése után újságíróknak elmondta: két jelölésről tárgyaltak. Domokos Lászlót az ÁSZ elnökének és Warvasovszky Tihamért, a szervezet alelnökének jelölték.

Mindkettőjüket a Fidesz-KDNP javasolta a szervezet vezető tisztségeibe, más frakciók nem éltek a jelölés jogával - tette hozzá.

Dancsó József örömét fejezte ki, hogy hozzájárulhattak ahhoz, hogy a hat hónapig vezető nélkül működött ÁSZ tekintélye visszaállhasson. Arról, hogy hosszúra nyúlt a bizottság ülése, azt mondta, alapos szakmai műhelymunka folyt, a jelöltek a képviselők minden kérdésére igyekeztek megfelelni.

Hozzátette: a házelnöknek megküldik a bizottság határozatát, ő jelöli ki várhatóan a költségvetési bizottságot a nyilvános meghallgatásra. Ezt követően szavazhat a Ház a jelöltekről.

Az ÁSZ korábbi elnökének, Kovács Árpádnak 2009. december 9-én járt le a megbízatása, míg a szervezet két alelnökének személyéről 2001. óta nem tudnak megegyezni a politikai erők.
A Fidesz-frakció vezetője, Lázár János június 14-én jelentette be: Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt jelölik az Állami Számvevőszék elnökének, alelnökének pedig Warvasovszky Tihamért, Székesfehérvárnak az MSZP, az SZDSZ és a Fehérvári Polgárok Egyesülete támogatásával megválasztott polgármesterét.

Domokos László jelölését az ellenzék élesen bírálta az általa igénybe vett lakhatási támogatás miatt, de a Fidesz frakció kiállt jelölése mellett. Warvasovszky Tihamér szakmai munkája elismeréseként értelmezte, hogy a Fidesz-frakció az Állami Számvevőszék alelnökének jelölte. A székesfehérvári szocialisták szerint Warvasovszky Tihamér, a város polgármestere egyéni boldogulását helyezi előtérbe, amikor egy "jól fizető állásért" befejezi székesfehérvári pályafutását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását