2024. április 16. - Csongor

Sorozatos cserbenhagyásos gázolás

Öt percen belül két kerékpárost gázolt el egy terepjáró Cegléd közelében, majd továbbhajtott; egy idős nő a baleset következtében meghalt - közölte szerdán a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
2010. június 16. szerda 12:47 - HírExtra
A rendőrség adatai szerint kedd délután a terepjáró Csemő irányából Cegléd felé tartott, eközben - egyelőre ismeretlen okból - elgázolt egy 70 éves, az úton kerékpározó ceglédi asszonyt, majd megállás nélkül folytatta útját. Mintegy öt perccel később a jármű Cegléd lakott területén elütött egy másik, 63 éves kerékpárost, majd szintén megállás nélkül továbbhajtott.

A 70 éves nő belehalt sérüléseibe, míg a másik sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

Az eset kapcsán a rendőrök egy ceglédi férfit előállítottak, megtették vele szemben a szükséges intézkedéseket, majd hazaengedték. A közlemény szerint H. József ellen halálos közlekedési baleset gondatlan okozása, valamint segítségnyújtás elmulasztása két rendbeli bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását