2024. március 29. - Auguszta

Mégsem Guillermo del Toro rendezi A hobbitot

Guillermo del Toro hétfőn bejelentette, hogy A hobbit című film forgatásának csúszása miatt kénytelen lemondani a produkció megrendezéséről.
2010. május 31. hétfő 11:26 - HírExtra
Mint a mexikói rendező fogalmazott: élete legnehezebb döntésére kényszerítették a körülmények. "Miután közel két évig éltem, lélegeztem be és terveztem egy világot, amely olyan gazdag, mint Tolkien Középföldéje, nagy szomorúságomra kényetlen vagyok lemondani ennek a csodálatos filmnek a megrendezéséről" - írta Del Toro A Gyűrűk Ura-trilógia rajongói honlapján.

Elhatározását azzal magyarázta, hogy a súlyos anyagi gondokkal küzdő MGM stúdió mindeddig nem adott zöld utat a forgatás elkezdésének, és minden valószínűség szerint ez addig nem is következik be, amíg a csődbe jutott filmstúdió sorsa el nem dől.

A közlemény szerint Del Toro folytatja a munkát a film forgatókönyvén, amin Peter Jackson feleségével, Fran Walsh-sel és Philippa Boyensszel együtt dolgozott.

A J.R.R. Tolkien regényéből születő fantáziafilm előkészületei jó ideje zajlanak Új-Zélandon. Peter Jackson, A Gyűrűk Ura-trilógia Oscar-díjas rendezője 2007-ben kötött szerződést egy kétrészes előzményfilm, A hobbit elkészítésére, amelyben az executive produceri feladatokat vállalta feleségével.

Jackson a TheOneRing.net honlapon kifejtette: bár maga is szomorú, de tökéletesen megérti rendezőtársa döntését. Mint írta, "az a helyzet, hogy Guillermo nem akart hat évet csak ennek a filmnek szentelni Új-Zélandon, amikor eredetileg csak három évre kötelezte el magát". Jackson egyúttal bejelentette: már a héten tárgyal az új rendezőről az MGM stúdióval, hogy semmi se hátráltassa az előkészületeket.

Áprilisban a rendező cáfolta a pletykákat, miszerint produkciós gondok késleltetnék A hobbit indulását. Kiemelte: a film forgatásának dátuma hivatalosan sohasem lett kitűzve, így voltaképpen nem lehet szó késésről.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását