2024. április 19. - Emma

MSZP: Wieszt mondjon le

Az MSZP országos és budapesti elnöksége kezdeményezi Wieszt János párttagságának felfüggesztését, és arra is felszólítja a XI. kerületi MSZP-frakcióvezetőt, hogy mondjon le kerületi és fővárosi önkormányzati mandátumáról.
2010. május 30. vasárnap 11:45 - HírExtra
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke és Burány Sándor, a párt budapesti szervezetének elnöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: az MSZP szükségesnek tartja, hogy Wieszt János a közvélemény előtt és a hatósági eljárásban is meggyőzően tisztázza magát. Ennek bekövetkeztéig az országos és a budapesti elnökség kezdeményezi a politikus párttagságának felfüggesztését, és felszólítják arra is, mondjon le önkormányzati mandátumairól.

Emellett felkérik a kerületi szervezet etikai és egyeztető bizottságát, valamint a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának etika és egyeztető bizottságát, hogy "tegye meg a szükséges lépeseket".

Lendvai Ildikó szombaton közölte, hogy ha Wieszt János vasárnapig semmilyen meggyőző választ nem ad az ellene felhozott vádakra, akkor kezdeményezik a politikus párttagságának felfüggesztését.

Wieszt János szombat este az Echo Tv Heti mérleg című műsorában azt mondta: az elhíresült videofelvételen valójában kölcsönt kapott a vállalkozótól. Lendvai Ildikó nyilatkozatára reagálva pedig közölte: nem mond le, és tovább harcol az igazáért.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást annak kapcsán, hogy a Fidesz XI. kerületi szervezete hatalommal való visszaélés gyanúja miatt feljelentette a szocialista Wieszt Jánost.

A Fidesz helyi szervezete szerint Wieszt János kétmillió forint csúszópénzt fogadott el, amelyet egy titokban készített videofelvétel tanúsít; a bemutatott felvételen az látszik, hogy a szocialista politikus, aki a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának is az elnöke, egy borítékot vesz át - írta korábban az index.hu.

A hírportál közlése szerint a videó 2007-ben, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában készült. Wieszt, aki akkoriban a kamara főtitkára is volt, a testület budai épületében fogadott egy ügyfelet. A felvételt a vállalkozó készítette. A pénz átvételekor egy önkormányzati üzlethelyiség eladásáról van szó.

Az ügy kirobbanása után Lendvai Ildikó úgy nyilatkozott: pártja is azonnali rendőrségi vizsgálatot és tisztázást sürget az ügyben. A politikus szerint a rendőrség dolga, hogy kiderítse, igaz-e a vád, és a videofelvétel bűncselekményt rögzít, vagy a felvétel, illetve annak interpretálása hamis.
Wieszt János úgy reagált: vállalja a vizsgálatot és a szükséges jogi eljárásokat az őt ért vádakkal kapcsolatban, egyben rágalmazásért feljelentést tesz Kupper András, a kerület fideszes frakcióvezetője ellen. Mint mondta, annak érdekében állt a vizsgálat elé, hogy tisztázódjon, mind ebben az ügyben, mind a kerület vagyongazdálkodását érintő minden ügyben a helyi eljárási rend, a működési szabályok betartásával járt el.

Véleménye szerint "a bemutatott felvétel tényleges tartalma és annak az értelmezése között fényévnyi távolság van", és "egy titkosszolgálati eszközzel készült video ügyéről van szó, ami illegális, ezt a törvény bünteti."

Wieszt János párttagságának esetleges felfüggesztése érzékenyen érintheti a szocialista vezetésű XI. kerületi önkormányzatot, valamint az informális koalícióban működő MSZP-SZDSZ-es többségű Fővárosi Közgyűlés működését is, mert mindkét testületben egy fős többsége van a politikai vezetésnek. (A koalíció azért informális a fővárosban, mert bár az MSZP-SZDSZ koalíció felbomlott, a két párt a város szempontjából meghatározó kérdésekben továbbra is többnyire együtt szavaz, és a paritásos bizottságokban is "egy oldalon" ülnek a szocialista és a liberális képviselők.)
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását