2024. március 29. - Auguszta

Lendvai: Wieszt Jánost kizárhatják a frakciókból

Lendvai Ildikó szerint ha Wieszt János XI. kerületi szocialista frakcióvezető nem mond le kerületi és fővárosi önkormányzati mandátumáról, akkor az illetékes szervezeteknek módjuk van arra, hogy kizárják a frakciókból.
2010. május 30. vasárnap 15:12 - HírExtra
A szocialista pártelnök vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre elmondta: nem egyeztetett külön Wieszt Jánossal, a kerületi MSZP-szervezet tárgyalt a politikussal.
Hozzátette: az rendben van, hogy Wieszt János tisztázni szeretné magát, ezt tegye is meg.
Arra a felvetésre, eljutott-e hozzá olyan információs, hogy más is tudhatott Wieszt János ügyéről, azt válaszolta: ennek éppen az ellenkezője jutott el hozzá.

Az MSZP országos és budapesti elnöksége vasárnap délelőtt közölte, hogy kezdeményezi Wieszt János párttagságának felfüggesztését, és arra is felszólítja a XI. kerületi MSZP-frakcióvezetőt, hogy mondjon le kerületi és fővárosi önkormányzati mandátumáról.

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke és Burány Sándor, a párt budapesti szervezetének elnöke közleményében azt írta: az MSZP szükségesnek tartja, hogy Wieszt János a közvélemény előtt és a hatósági eljárásban is meggyőzően tisztázza magát. Ennek bekövetkeztéig az országos és a budapesti elnökség kezdeményezi a politikus párttagságának felfüggesztését, és felszólítják arra is, mondjon le önkormányzati mandátumairól.

Emellett felkérik a kerületi szervezet etikai és egyeztető bizottságát, valamint a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának etikai és egyeztető bizottságát, hogy "tegye meg a szükséges lépeseket".

Lendvai Ildikó már szombaton közölte, hogy ha Wieszt János vasárnapig semmilyen meggyőző választ nem ad az ellene felhozott vádakra, akkor kezdeményezik a politikus párttagságának felfüggesztését.

Wieszt János szombat este az Echo Tv Heti mérleg című műsorában azt mondta: az elhíresült videofelvételen valójában kölcsönt kapott a vállalkozótól. Lendvai Ildikó nyilatkozatára reagálva pedig közölte: nem mond le, és tovább harcol az igazáért.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást annak kapcsán, hogy a Fidesz XI. kerületi szervezete hatalommal való visszaélés gyanúja miatt feljelentette a szocialista Wieszt Jánost.

A Fidesz helyi szervezete szerint Wieszt János kétmillió forint csúszópénzt fogadott el, amelyet egy titokban készített videofelvétel tanúsít; a bemutatott felvételen az látszik, hogy a szocialista politikus, aki a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának is az elnöke, egy borítékot vesz át - írta korábban az index.hu.

A hírportál közlése szerint a videó 2007-ben, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában készült. Wieszt, aki akkoriban a kamara főtitkára is volt, a testület budai épületében fogadott egy ügyfelet. A felvételt a vállalkozó készítette. A pénz átvételekor egy önkormányzati üzlethelyiség eladásáról van szó.

Wieszt János esetleges frakciókból való kizárása érzékenyen érintheti a szocialista vezetésű XI. kerületi önkormányzatot, valamint az informális koalícióban működő MSZP-SZDSZ-es többségű Fővárosi Közgyűlés működését is, mert mindkét testületben egy fős többsége van a politikai vezetésnek. (A koalíció azért informális a fővárosban, mert bár az MSZP-SZDSZ koalíció felbomlott, a két párt a város szempontjából meghatározó kérdésekben továbbra is többnyire együtt szavaz, és a paritásos bizottságokban is "egy oldalon" ülnek a szocialista és a liberális képviselők.)
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását