2024. április 19. - Emma

Újabb határátkelők épülnek

Közös pályázattal három új határátkelőhelyet kíván építeni a szobi kistérség és a szomszédos szlovák honti régió déli településeinek szövetsége, ehhez 32 millió forintért már a műszaki megvalósíthatósági tervek is elkészültek - közölte a Szobi Kistérségi
2008. december 5. péntek 15:16 - Hírextra
Remiczky Zoltán elmondta: a határ mentén élő, hozzávetőleg 50 ezer lakos állandó gondja, hogy nehéz egymás falvaiba eljutni, hiszen az Ipoly folyónak ezen a 45 kilométeres szakaszán mindössze két helyen van határátkelőhely. Szobnál vasúttal, Parassapusztánál közúton lehet közlekedni, egyébként az itt élőknek 50-60 kilométeres kerülőket kell tenniük, ez a gazdasági fejlődésnek is az egyik gátja - tette hozzá.

A tervek szerint Ipolydamásd és a szlovákiai Helenba, illetve Vámosmikola és Ipolypásztó között az Ipolyon átvezető hidat, Tésa és Ipolyvisk között pedig egy körülbelül 500 méteres útszakaszt építenek majd ki, ez utóbbi vezethet a folyón már meglévő hídhoz.

A 600-700 millió forintos építési költségeket az Európai Unió szlovák-magyar határon átnyúló fejlesztési programjában rendelkezésre álló több millió eurós keretből közös pályázattal kívánják elnyerni. A megvalósuláshoz kormányközi megállapodásra is szükség van, ezért most a társulás levélben fordult az önkormányzati miniszterhez, sürgetve az államközi kapcsolatok felvételét ez ügyben.

Remiczky Zoltán kiemelte: a két kistérség a gazdaságilag elmaradott régiók közé tartozik, fejletlen az ipar, kevés a munkalehetőség, ezért is égető szükség lenne az új határátkelőhelyekre, amelyek megindíthatnák a fellendülést.

Elsősorban az idegenforgalom, ezen belül is a vízi és a kerékpáros turizmus fejlesztése jöhet szóba, ez új munkahelyek százait teremthetné meg a határ mindkét oldalán - közölte a 13 települést magában foglaló Szobi Kistérségi Társulás elnöke.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását