2024. május 9. - Gergely

Megvan az apagyilkos, nem kellett meszse kersni

A meggyilkolt székesfehérvári férfi 18 éves lányának azonos korú barátját gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy szóváltást követően leszúrta barátnője 50 éves édesapját, majd a lánnyal közösen azt a látszatot igyekeztek kelteni, mintha ismeretlen lett volna az elkövető - közölte szerda este a rendőrség az MTI-vel.
2010. május 26. szerda 22:53 - HírExtra
Azért, hogy ezt a történetet hitelesebbé tegyék, a fiú megkötözte a lányt, s magára hagyta a lakásban. A meggyilkolt férfi holttestét és a megkötözött lányt egy ismerős fedezte fel szerda délelőtt - mondta el az MTI-nek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint a nyomozás eddigi adatai azt valószínűsítik, hogy az apa és a lány sárbogárdi barátja között nézeteltérés volt. A fiú kedd éjjel annak tisztázására ment fel a Várkörúti lakásba. Ott szóváltás alakult ki közte és az apa között, ami dulakodássá fajult, s a fiatalember leszúrta a férfit.

A rendőrség gyanúsítását tárgyi és személyi bizonyítékok alapozzák meg. A fiatalokat szerda este őrizetbe vették - tette hozzá a szóvivő. Az ügyben szakértők bevonásával folyik az eljárás.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását