2024. április 20. - Tivadar

Két kiskamasz erőszakolt

Egy nyolcéves kislány elleni nemi erőszak megkísérléséért elítéltek egy tíz- és egy tizenegy éves fiút hétfőn a súlyos bűncselekményeket tárgyaló londoni központi bűnügyi bíróságon, közismert nevén az Old Bailey-n.
2010. május 24. hétfő 20:07 - HírExtra
két fiú a legfiatalabbak között van, akit nemi erőszakért bíróság elé állítottak Nagy-Britanniában. Ejtették mindkettőjük ellen azt a két vádat, amely a kislány tavaly októberi tényleges megerőszakolására vonatkozott. A fiúk ügyvédjei szerint az utóbbi vádakra nincs bizonyíték, illetve szerintük a kislány bizonyítékai az esetre vonatkozóan ellentmondásosak.

Az egyik ügyvéd kijelentette, hogy semmiképpen nem súlyos bűncselekményről van szó, legfeljebb a nemiséggel kapcsolatos, ismert, gyerekkori csínytevésről. A kislány a tárgyaláson bevallotta, hogy nem mindent úgy mondott el első vallomásában, mint ahogy történt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását