2024. május 27. - Hella
A Fidesz szatellitpártja is megerősödhet az átalakuló politikai erőtérben, alapjai és a lehetősége is megvan hozzá. A kérdés csak az, hogy mindehhez van-e szándék is?
2010. április 23. péntek 12:32 - Sarkadi-Nagy Márton
A Fidesz-KDNP várható kétharmados többségével a KDNP legalább harmincfős frakciót alakíthat az országgyűlésben. A kormányzó Fidesz társutasaként a KDNP a korábbinál látványosabb politikai szerepet vállalva akár vissza is szerezheti hagyományos támogatottságát.

Ülésrend

A közelmúltban felröppentek olyan hírek, hogy pártközti egyeztetéseken felmerült, hogy akár a második legnagyobb frakcióvá hizlalják fel átülő fideszesekkel a KDNP-t, ezzel a létszám alapján a parlamenti működésben előnyöket szerezhetnének a kereszténydemokraták, a Fidesz monstre frakciója pedig könnyebben menedzselhetővé válna.

Semjén Zsolt a napokban azt mondta, harminc-haminchárom fő mindeképpen a KDNP-frakció tagja lesz. Tagadta, hogy lenne csoportos átülési terv, de nem zárta ki, hogy harmincháromnál többen legyenek. A korábbi tapasztalatok alapján azonban várható, hogy a két párt politikusai közül többen is átülnek a másik képviselőcsoportjába, jellemzően inkább a Fideszből a kereszténydemokratákhoz.

Az MSZP hatvan, a Jobbik ötven fő körüli frakcióra számíthat, a KDNP tehát valószínűleg egy súlyban lesz velük. A várhatóan kétharmados kormányzásban vállalt partnerség pedig olyan jelentőségű ügyekben biztosíthat fontos szerepet a KDNP-nek, amire az utóbbi időkben nem nagyon volt példa.

Perinde ac cadaver

Világi kar
Semjén ZSolt pártelnök "a katolikus egyház lándzsájának hegyeként" jellemezte a KDNP-t, a párt egy másik ismert kereszténydemokrata, Harrach Péter szerint a KDNP "a Fidesztől jobbra álló radikális, egyházias párt".Politológusok szerint a pártot újraélesztése óta szavazatmaximálásra használja a Fidesz, a középre behúzódó néppárt mellett a kereszténydemokratáknak kellene hozniuk a szélsőségesebb hangvételre fogékony szavazókat.
A KDNP a jelenlegi parlamenti pártok közül az egyetlen ún. történelmi, vagyis olyan párt, amelynek gyökerei az 1949-i kommunista hatalomátvételnél mélyebbre nyúlnak. A Katolikus Szociális Népmozgalomból kinövő párt a nyilas, majd a kommunista diktatúrával is szembekerült, a KDNP egy ’56-os tiszavirág-életű újjászerveződéstől eltekintve egészen a rendszerváltásig emigrált prominensei révén hallatta a hangját.

A régi KDNP-sek vezérletével ’89-ben újjáalakult párt – az SZDSZ-esek tiltakozása ellenére - az Ellenzéki Kerekasztal tagja lett, majd a következő két országgyűlési választáson hét százalék körüli eredményekkel bizonyította, hogy a vallási-világnézeti politizálásnak van társadalmi támogatottsága Magyarországon.

A KDNP későbbi szétesése, majd művi újraélesztése ellenére még mindig az egyik legjobban beágyazódott párt, ezt bizonyítja az MSZP és a Fidesz mögötti harmadik legmagasabb, tizenhétezer körüli taglétszám.

"KDNP szavazók lehetnének"


„Magyarországon a magukat a katolikus egyházhoz tartozónak vallók zöme megítélésem szerint KDNP szavazó lehetne” - mondta a Hírextrának Sík Sándor, a KDNP győri önkormányzati frakcióvezetője. Kérdeztük arról is, megvan-e még a KDNP stabil, parlamenti bejutási küszöb körüli, stabil bázisa itthon, amire a politikus egyértelmű igennel felelt.

„Természetesen megvan. Lehet, ha önállóan mérettetünk meg a választáson, ez egyértelműbben kifejezésre kerül. Azt kell mondjam, a fiatalabb korosztály részéről is nagyon komoly érdeklődést tapasztalunk a párt felé.”

Kis táncos parafát könnyű hab kénye vitt

A kereszténydemokrata párt belharcai következtében 1996-ban zuhant össze, hogy aztán a jobboldali pártocskákat bekebelező Fidesz élessze újra és tegye meg a „szövetségesek” nevesített zászlóhordozójává.

Orbán Viktor egyszer a következőképpen jellemezte a két párt szövetségét: „a Fidesz egy olyan hajó, ami megy a viharos tengeren, zátonyok közt, szélviharban hajózik, de a KDNP az a horgony, ami az örök értékekhez köti”. Sík Sándor szerint azonban a kereszténydemokraták is örülnének, ha a pártszövetségben nem csak eszmei hátteret, hanem a jelenleg mérhető néhány tizedes támogatottság helyett többszázaléknyi, artikuláltan KDNP-s szavazattal járulhatnának hozzá a szövetséghez.

„Törekszünk arra, ha a Fidesszel kötött pártszövetségen belül a KDNP-nek legyen valami önállóbb arculata, és úgy érzem, hogy ezt eddig is meg tudtuk valósítani, sőt erre most még nagyobb lehetőségeink lesznek.”

Megalkuvásnak nincs helye

„Megalkuvásra nem lesz szükség és ennek nem is nagyon lesz helye” – jelenti ki Sík, aki szerint a KDNP a Fidesznél jóval markánsabban fog kiállni olyan értékek mellett, mint „a keresztény értékrend, családdal és házassággal kapcsolatos dolgok”.

„Ha a KDNP önálló arculattal jelentkezne, ott lenne tíz százalék körül. Ha a Fidesztől külön indultunk volna, akkor lehet, hogy abból a tizenöt-tizenhat százalékból, akik a Jobbikra szavaztak, öt-hat százalék akár a KDNP-re szavazott volna. Jelen pillanatban a jobboldali politikában a lakosság egy jó része szeretne egy kicsit markánsabb, keményebb, sarkosabb politikát megfogalmazni. Ha ezt a KDNP megfogalmazná, akkor a szavazók hozzánk jönnének, és nem a másik irányba. ”

Sík Sándor volt egyébként az a politikus, aki a győri KDNP-frakciót azzal az indoklással választotta le a helyi Fidesz-frakcióról, hogy így nem köti őket a megegyezésben szereplő teljes frakciófegyelem, tehát, ha szükséges, hangot tudnak adni különvéleményüknek. Fontos érv volt az is, hogy „ha meg akar erősödni a Kereszténydemokrata Néppárt, akkor önálló frakcióként kell működnie”. Ezek a szempontok később az országgyűlési KDNP-frakció számára is fontosak lehetnek.

A győri politikus kiemelte, hogy a KDNP ettől függetlenül csak a Fidesz mellett képzelheti el a jövőjét. Amikor arról kérdeztük, hogy mi változna a két párt kapcsolatában négy év múlva, egy esetleges hat-hét százalékos kifejezetten KDNP-s tábor mellett, Sík a HírExtrának úgy fogalmazott, „Szerintem még szorosabbá válna a szövetség”.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását