2024. május 10. - Ármin, Pálma

Ungvári ezüstérmet nyert

A 66 kg-os Ungvári Miklós ezüstérmet nyert a bécsi cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.
2010. április 22. csütörtök 22:51 - HírExtra
A súlycsoport címvédője negyedik mérkőzésén a vb-ezüstérmes spanyol Sugoi Uriartéval találkozott, aki a tavalyi világbajnokságon - eddigi egyetlen találkozójukon - legyőzte őt Rotterdamban, méghozzá vitatott körülmények között, bírói döntéssel. A második felvonás az ellenfél részéről ugyanolyan "maszatos" dzsúdót hozott, mint az első: Uriarte kizárólag a védekezésre és a lendület megtörésére koncentrált, míg az MTK-Erzsébetváros 30. évében járó versenyzője ment előre, és kezdeményezett. Az összecsapás értékelhető akciót nem, csupán öt intést hozott, ebből hármat a magyarnak, kettőt a riválisnak ítélt a bíró, aki így vazaarival győzött.

A spanyol dzsúdós hatalmas füttykoncert közepette hagyta el a tatamit. Ungvári 2005 (Rotterdam) és 2008 (Lisszabon) után harmadik Eb-ezüstjét nyerte, melyhez ezúttal 1500 euró társult.

"Egyszerre négy embert nem lehet legyőzni - nyilatkozta Ungvári elkeseredetten az MTI-nek. - Bennem volt az arany, három ipponnal jutottam döntőbe, de sokadszor fordul elő, hogy a bírók ellenem ítélnek, ezt nagyobb sportdiplomáciával talán ki lehetne küszöbölni. Nem volt jogos az ellenfelem sikere, egyfolytában antidzsúdót csinált, én pedig sok békát lenyeltem már, de ezt nagyon nehéz. Tenni kellene valamit, hogy ez ne folytatódhasson büntetlenül."
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását