2024. április 20. - Tivadar

Számvetéssel kezd a polgármester

Kaposvár polgármestere számvetésre, a tennivalók egyeztetésére hívta hétfőn a város két új országgyűlési képviselőjét.
2010. április 12. hétfő 18:55 - HírExtra
Szita Károly (Fidesz) a megbeszélés előtt Heintz Tamással és Gelencsér Attilával (mindketten a Fidesz-KDNP jelöltjeként szereztek mandátumot) tartott közös sajtótájékoztatón közölte: nincs idő a hosszas ünneplésre, már ma meg kell kezdeni a munkát, számba kell venni a legfontosabb teendőket.

A polgármester ismertetése szerint készül a kaposváriak véleménye alapján formálódó, a város jövőjéről szóló program, ennek megvalósításához kéri az országgyűlési képviselők támogatását.
A legnagyobb és legfontosabb feladat a biztonság megteremtése lesz az élet minden területén - mondta Szita Károly, hozzátéve: ebben lesz feladata az önkormányzatnak, és lesz feladata a kormánynak is. Ha ebben hasonlóan tudunk gondolkodni, akkor garantált a siker - hangsúlyozta, megjegyezve: az elmúlt nyolc esztendőre ez nem volt mindig jellemző.

A Kaposvár 1. számú választókerületében mandátumot szerzett Heintz Tamás úgy fogalmazott: "most eljött a pillanat, amikor úgy állhatok Kaposvár polgármestere mellé, hogy kormánypárti képviselőként szolgálhatom az itt élőket, akiknek ez volt az elvárása".

Gelencsér Attila megyei közgyűlés elnök - aki az új parlamentben Kaposvár egy részét és 67 környező települést képviseli a 2-es választókerületben - azt hangoztatta: "rövid ünneplés után gyors és hatékony munkára van szükség".

"A bizalommal jól kell sáfárkodni, azaz azonnal neki kell állni dolgozni" - fogalmazott. Hozzátette: hamarosan ismét felkeresi a választókerületébe tartozó településeket, hogy érezzék: "a következő ciklusban ők lesznek a legfontosabbak, velük összefogva dolgozom majd".
Szita Károly az MTI kérdésére Kaposvár új országgyűlési képviselőiről szólva azt mondta: mindkét politikust régóta ismeri. "Eltökéltek ennek a térségnek a fejlesztésében. Nem saját magukért, hanem az itt élőkért dolgoznak" - hangsúlyozta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását