2024. május 9. - Gergely

Bajnai főhajtást kér Magyarországtól

A kormány nevében Bajnai Gordon miniszterelnök arra kéri a magyar polgárokat, hogy aki teheti, a lengyelországihoz hasonló módon, vasárnap déli 12 órakor kétperces néma főhajtással emlékezzen a szombati repülőgép-szerencsétlenség áldozataira.
2010. április 10. szombat 17:25 - HírExtra
A közlemény szerint Bajnai Gordon kormányfő gyásztáviratot küldött lengyel kollégájának, Donald Tusk jelenlegi lengyel miniszterelnöknek és az elhunyt lengyel államfő fivérének.

A magyar miniszterelnök levelében úgy fogalmazott: "A tragédia a magyar kormány minden tagját és az egész magyar társadalmat is mélyen megrendítette. A magyar-lengyel barátság okán e veszteség különösen érzékenyen érinti hazánkat. Az elhunytak iránti őszinte főhajtással kívánok e nehéz helyzetben lelkierőt a gyász elviseléséhez."

Oroszországban helyi idő szerint szombaton kora reggel lezuhant a Lech Kaczynski lengyel államfőt szállító repülőgép, az illetékes orosz hatóságok közlése szerint nincsenek túlélői a szerencsétlenségnek.

Az elnökkel tartott felesége, valamint a szovjetek által 1940-ben kivégzett lengyelek több hozzátartozója is. A gépen utazott a lengyel Központi Bank kormányzója, Slawomir Skrzypek, Andrzej Kremer külügyminiszter-helyettes, továbbá számos más állami és kormányzati tisztviselő. Mindnyájan a Szmolenszk melletti katinyi (Katyn) erdőbe tartottak, ahol kegyeleti hely működik a kivégzett lengyelek emlékére.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását