2024. május 29. - Magdolna

Még mindig sztrájkolnak

A tárgyalási készség jelei nélkül folytatódott vasárnap is a British Airways légitársaság utaskísérőinek előző nap kezdődött négynapos sztrájkja.
2010. március 28. vasárnap 21:09 - HírExtra
A törölt járatok között több budapesti is van. A BA 13 ezer légi utaskísérőjéből 12 ezret képviselő Unite szakszervezet egy héten belül a második munkabeszüntetést hirdette meg. A sztrájk a tervek szerint kedd éjfélig tart. A sztrájksorozat bér-, létszám- és munkaszervezési viták miatt kezdődött. A cég légi kiszolgáló személyzete a múlt hétvégén is sztrájkolt, akkor három napig. A BA szerint azonban a sztrájk napi költsége hozzávetőleg hétmillió font.

A BA szerint az újabb munkabeszüntetés idejére 240 ezer utasnak van jegyfoglalása a cég járataira. A cég azzal számol, hogy közülük 180 ezret - vagyis 75 százalékot - eljuttat célállomására, akár saját, akár más társaságoktól bérelt repülőgépekkel. További 43 ezer utas jegyét sikerült átfoglalni más légitársaságok járataira, illetve más időpontokra.

A BA becslése szerint a sztrájkidőszakban a hosszú távú járatok 70 százaléka, a rövid távúak - vagyis a belföldiek és az európaiak - 55 százaléka közlekedik.

A szakszervezet szerint azonban a British Airways járatainak fele nem tudott felszállni az első két napon, és a cég BA-járatként tüntet fel olyan járatokat is, amelyeket más társaságoktól bérelt repülőgépek működtetnek.

Az érdekképviselet egyik tisztviselője vasárnap a legnagyobb londoni kereskedelmi rádiónak, az LBC-nek azt mondta: a sztrájk sokkal többe kerül a British Airwaysnek, mint amennyibe a szakszervezet által a cégvezetés elé terjesztett követelések teljesítése került volna. Ez utóbbiak költsége nem sokkal haladta volna meg a tízmillió fontot, a munkabeszüntetés azonban 100 millió fontos kiesést és járulékos költséget okoz a cégnek - mondta a Unite illetékese.

A British Airways szombatonként két, más napokon három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre. A BA járatinformációjának vasárnapi kiírása szerint ezek közül hétfőig napi egy közlekedik - szombaton és vasárnap ez a menetrend érvényesült -, keddre azonban továbbra is azt jelzi cég menetrendi információja, hogy aznapra a Londonból induló mindhárom budapesti járatot törölte a légitársaság.

A sztrájkidőszakban közlekedő budapesti járatokat a brit Titan Airways üzemelteti a BA nevében, Boeing 757-es repülőgépekkel. A cég charterjáratok közlekedtetésére, valamint más légitársaságoknak nyújtandó ideiglenes kapacitásbővítésre szakosodott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását