2020. augusztus 10. - Lörinc

Terminátor kitüntette Rambo-t

Életműdíjban részesítette Arnold Schwarzenegger Sylvester Stallonét a négynapos Arnold Sports elnevezésű rendezvényen a minap.
2010. március 26. péntek 10:09 - Nagy András
A két színész a pletykák szerint évtizedekig rossz viszonyban volt egymással, s ezt nem is titkolták. Ehhez képest ezúttal együtt mosolyogtak, kezet fogtak a fesztiválon, és Stallone kapta meg az idén az úgynevezett életműdíjat. "Óriási felhajtás előzte meg Arnold Schwarzenegger érkezését" – mesélte a Blikknek egy olvasó, aki mivel fotót is mellékelt "szenzácóijához", állítólag tízezer forinttal gazdagodott.

Schwarzi azzal indokolta a döntést, hogy Sly a filmjei, és sportos életmódja által reflektorfénybe helyezte az edzőtermi sportok fontosságát, izmos, sportos fizikumával pedig hozzájárult a testépítés népszerűsítéséhez.

Életútját követendő példaként emelték ki, a Rocky és a Rambo sorozattal pedig azt is megmutatta, hogy a legegyszerűbb körülmények között élők is folytathatnak sportos életmódot.

A régi rossz viszonynak most nyomát sem lehetett látni, a színészsztárok úgy beszélgettek egymással, mint két régi jó barát.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását