2024. április 18. - Andrea, Ilma

Okmányirodából a fogdára

Hivatali vesztegetés gyanúja miatt szerdán előállította a rendőrség a veszprémi polgármesteri hivatal okmányirodájának a vezetőjét és nyolc gépjármű-ügyintézőjét - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
2010. március 24. szerda 11:14 - HírExtra
Ugyancsak előállított a rendőrség egy, a gépjárműátírás ügyintézésével foglalkozó vállalkozót és két alkalmazottját - tette hozzá Frankó Marianna.

Közlése szerint az ügyben csaknem egy éve folytat nyomozást a megyei főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya. A veszprémi okmányiroda alkalmazottjai megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy a kötelességüket megszegték, amikor a gépjárművekről jogosulatlanul adatokat szolgáltattak ki.

Továbbá szabálytalanul helyeztek forgalomba, illetve írtak át gépjárműveket a vállalkozó és ügyintézői kérésére - tájékoztatott a sajtóügyeletes.

Elmondta: a szerda reggeli akcióban 30 rendőr vett részt 15 helyszínen, s az előállítások mellett 15 esetben házkutatást is tartottak.

A gyanúsítottakat a megyei rendőr-főkapitányságra állították elő, a kihallgatások jelenleg is zajlanak - közölte Frankó Marianna.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását