2024. március 29. - Auguszta
Hamarosan Magyarországon is elindul az Európa-szerte oly nagy népszerűségnek örvendő énekes tehetségkutató műsor, az X-Faktor. Az angol Simon Cowell által létrehozott műsor licencét tavaly megvásárolta az RTL Klub.
2010. március 21. vasárnap 08:29 - Juhász Bianka
A The X-Factor eredetileg brit műsor, melyet napjainkban Európa legnagyobb és legnépszerűbb tehetségkutatójaként tartanak számon. A világ 22 országa vásárolta már meg a műsor jogait, hozzájuk immáron Magyarország is csatlakozott, s hazánkban még az amerikai premier előtt, idén ősszel sor fog kerülni a műsor vetítésére.

Az a bizonyos X:

A műsor nevében szereplő X betű azt a kis pluszt jelenti, amivel a show-ba jelentkezők többsége rendelkezik, amitől sztárrá válhat. Az X az extra szó rövidítése, tehát a show címe tulajdonképpen annyit tesz: extra faktor. A műsor célja – mint elődjének, a konkurens kereskedelmi adó által indított Megasztárnak is -, hogy jó hanggal megáldott, tehetséges énekeseket találjon, akikből sztárt faraghat.



A korábbi magyar tehetségkutatóktól eltérően a versenyzők három kategóriában indulhatnak majd. Az első csoportban a 16 és 24 év közötti énekesek fognak versenyezni, a másodikban a 24 évesnél idősebb önjelöltek vesznek részt, a harmadikban pedig a duók, triók, együttesek, tehát a két vagy annál több emberből álló csapatok fogják összemérni hangjukat.

De hogy kik juthatnak be a három kategória egyikébe, hogy a selejtező után élőben versenyezzenek társaikkal, azt a háromtagú zsűri fogja majd eldönteni. A zsűri tagjainak kiléte azonban egyelőre még ismeretlen.

A selejtezők:

Mint ahogy a legtöbb tehetségkutató műsor esetében, az X-Faktorban is az összes induló egy előválogatáson vesz részt, majd a továbbjutók ezután egy második selejtezőn bizonyíthatják énektudásukat és előadói képességüket a zsűri előtt. A kiválasztottak ezután egy felkészítő táborban vesznek majd részt, ahol kiderül, hogy melyik zsűritag melyik csoportot veszi pártfogásába, azaz ki fog az adott kategóriákban éneklőkért felelni. A csoport mentora a tábor során kiválasztja azt a három legtehetségesebb versenyzőt, akik élő adásban versenyezhetnek majd egymással. Tehát a selejtezők végére csak kilenc ember közül választhatunk, hogy kinek fogunk szurkolni a műsor hátralevő részében.



Herman Péter az X-Faktorról:

Az X-Faktor részleteiről Herman Péter, a műsor kreatív producere beszélt:
„A zsűrinek nagyon erősen szakmainak kell lennie. A Csillag születik-ből egyedül Oroszlán Szonja öröklődhetne át a zsűribe - hisz musicalszínészi végzettsége van -, de ez nem fog megtörténni. Három nagyon ismert, jó minőséget képviselő előadót, illetve zenei producert kell találnunk - természetesen számtalan elképzelésünk van, több művésszel is tárgyalásokat folytatunk, de a zsűri kilétét csak később fogjuk nyilvánosságra hozni.”

A producer azt is elmondta, hogy a műsorvezető valószínűleg Ördög Nóra és Stohl András marad – akárcsak a korábbi tehetségkutató műsorokban, a Csillag születik-ben -, azonban azt is hozzátette, hogy ez nem végleges, bármilyen fordulat történhet még e téren.

Az X-Faktornak nagy kihívást jelent többek között az is, hogy a nagy sikerű Megasztár című tehetségkutató műsor ötödik évadja is hamarosan indul, ami komoly konkurenciát jelenthet az közeljövőben induló RTL Klubos show-nak. Herman Péter hozzátette, hogy véleménye szerint a furfangosabbak mindkét műsorba jelentkeznek, hiszen így nagyobb esélyük van, hogy felfedezzék tehetségüket.



„Nyilván nem lesz rá lehetőség, hogy valaki mind a két műsorban továbbjusson: óhatatlanul az lesz, hogy ha valamelyik csatorna megtalálja a neki kellő tehetséget, akkor megpróbálja magához kötni - már amennyire ez jogi úton lehetséges.”
Az X-Faktor kreatív producere azt is elmondta, hogy a műsor megalkotója, a brit Simon Cowell a közeljövőben tervez egy szuperdöntőt, ahol a különböző országok tehetségkutatóinak győztesei mérnék össze hangjukat. Itt természetesen a magyarországi X-Faktor jövendőbeli győztese is részt venne.

Ősztől a tévében:

A minap az RTL Klubon már egy kis ízelítőt is láthattunk a válogatásról, ahol az igazán tehetséges énekesektől a hamiskásan daloló, ám önbizalommal teli próbálkozóktól hallhattunk egy-két nótát. Ősztől azonban folyamatosan is nyomon követhetjük a sikerre és ismeretségre éhező énekesek sorsát.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását