2024. május 12. - Pongrác

Bajnai koncentrikus köröket lát

A fejlesztéseknek nem csak egy részproblémát kell megoldaniuk, hanem a város, a közösség és az ország fejlődéséhez egyaránt hozzá kell járulniuk.
2010. március 18. csütörtök 20:50 - HírExtra
A kormányfő úgy fogalmazott: az Angliából ellesett integrált városfejlesztési stratégiát átültettük a magyar viszonyokra, ezzel a magántőkét, a fenntarthatóságot és a koncepciózus, nagyívű gondolkodást egyeztettük össze a rövidtávú feladatokkal.
Közepes és nagyobb városaink sokéves, milliárdos nagyságrendű keretet nyerhetnek el - tette hozzá -, amelyből hosszú távra, ütemezhetően alakíthatnak ki egy átfogó városfejlesztési koncepciót - tette hozzá.

Bajnai Gordon kiemelte: valamennyi magyarországi város közül kiemelkedik az a tudatosság, és hosszú távra való előre gondolkodás, amely Nyíregyházát jellemzi. A megvalósuló integrált városfejlesztési stratégiával - a fürdőfejlesztéssel, a milliárdos állatparki beruházással és a szennyvízprojekttel - kapcsolatban a miniszterelnök hangsúlyozta: ami itt közös erőfeszítéssel létrejött, a városlakók és a város érdekeit szolgálja.

Csabai Lászlóné, a város MSZP-s polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az ügyfélszolgálati centrum létrejöttét nem akadályozták politikai viták a város közgyűlésében, a képviselők - pártállástól függetlenül - szinte kivétel nélkül egyetértettek a fejlesztéssel. A nyírségi nagyváros vezetője elmondta, hogy a mintegy 2,6 milliárd forint értékű városfejlesztési koncepció első ütemében az ügyfélszolgálati iroda valósulhatott meg, amelyet a házasságkötő és rendezvényterem, majd a Nyírvíz-palota felújítása követ.

A polgármester közlése szerint a program keretében jelentős összegeket fordítanak a templomok környékének rendbetételére, a belváros közlekedésének fejlesztésére, új útszakaszok és kerékpárutak épülnek. A tervek között szerepel a Zrínyi Ilona utca és a Hősök terének rekonstrukciója is.

Szemán Sándor, Nyíregyháza főjegyzője az MTI kérdésére elmondta: a csütörtökön átadott, csaknem 600 millió forintból, 85 százalékban uniós támogatással felépített, akadálymentesített, modern eszközökkel felszerelt ügyfélszolgálati komplexumban a polgármesteri hivatal valamennyi szolgáltatása (adó-és szociális ügyintézés, okmányirodai szolgáltatások) egy helyen válik elérhetővé. Hozzátette: az áprilisi országgyűlési választások miatt az okmányiroda csak később költözik az új komplexumba.

Bajnai Gordon az ügyfélszolgálati iroda átadása után a Huszárvár Szolgáltató Központba látogatott, ahol ajándékokat osztott szét az itt oktatott gyerekeknek. A miniszterelnök ezt követően Nyírbátorba utazott, ahol ünnepélyesen elindította a római katolikus és a református templom felújítását, illetve a várostörténeti sétány kialakítását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását