2021. június 15. - Jolán, Vid

Az MDF már egy hónapja bekérdezett az Eclipse-ügyben?

Az MDF több mint egy hónapja kéri, hozzák nyilvánosságra az Eclipse Zrt. 20 milliárd forintra becsülhető állami szerződéseit és a beszerzés körülményeit.
2010. március 11. csütörtök 19:30 - HírExtra
Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője csütörtöki közleményét annak kapcsán írta, hogy szerdán az MTI információi szerint őrizetbe vették az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezetőjét adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt. A cég arról ismert, hogy megnyerte a járművek előzetes eredetiségvizsgálatát támogató központi informatikai rendszer módosítására és négyéves üzemeltetésére kiírt közbeszerzést.

Az MDF szóvivője szerint hozzávetőleg "2000 Nokia-dobozba" férnének el az Eclipse-botránnyal összefüggésbe hozható állami pénzek. Mint írja, az MDF több mint egy hónapja szólította fel a kormányt, a szakhivatalokat, a Fideszt és az MSZP-t, hogy valljanak színt az eredetiségvizsgálat botrányosan alakult történetével kapcsolatban.
Kerék-Bárczy Szabolcs újból felteszi a kérdést: van-e összefüggés több, összesen 20 ezer millió forint körüli, közbeszerzés nélkül elnyert pénz és az MSZP, illetve a Fidesz politikusainak ezt támogató szavazatai között?

"Miért hallgatott az egyébként minden korrupciós ügyben azonnali elszámoltatást követelő Fidesz, amikor a nemzetbiztonsági okok miatt titkosított közbeszerzési eljárást az az Eclipse Zrt. nyerte meg, akinek egyik vezetője gyanúsított a BKV-botrány kapcsán, másik vezetője pedig Pintér Sándor lánya?" - kérdezi a szóvivő.

Azt is kérdezi: "hogyan magyarázza a Nemzeti Közlekedési Hatóság vezetője azt a tényt, hogy egyik főigazgatója annak az Eclipse Zrt.-nek a bérelt Mercedesét használja, amelynek éppen ő adott több milliárdos titkos megbízást?"

Sipos Jenő, a VPOP szóvivője szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy hét embert vettek őrizetbe, miután több helyszínen házkutatást tartottak Budapesten és Pest megyében adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt. A szóvivő nem kommentálta az MTI-nek azt az értesülését, amely szerint a hét ember között van az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezetője is.

Csütörtökön a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) azt közölte az MTI-vel: szabályosan zajlott a járművek előzetes eredetiségvizsgálatát támogató központi informatikai rendszer módosítására és négyéves üzemeltetésére kiírt közbeszerzés, az Eclipse Zrt. a szerződésnek megfelelően teljesít.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását