2024. április 20. - Tivadar

Dávid Ibolya: mélyre süllyedt kampány, szerény választék

Mint mondta, meggyőződésük, hogy az államfő a törvény aláírásával sokat tett a magyarországi demokratikus közbeszéd helyreállításáért.
2010. március 10. szerda 14:25 - HírExtra
Az MDF elnöke szerdán Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: alig egy hónappal a választások előtt inkább folytatólagos krimihez hasonlít a kampány, amiben nem az a fontos, hogy mit kezdenének a pártok és a miniszterelnök-jelöltek az országgal.

Két olyan választás áll a hátunk mögött, amikor az ígéretek árát a választók fizették meg, ezért ma három kérdésre kellene koncentrálni, a válságkezelésre, a gazdaságélénkítésre és a munkahelyteremtésre - jelentette ki.

Mint mondta, az indulati, érzelmi politizálás helyett a programoknak kell ütközniük, ezért is várja, hogy a korábbi választások gyakorlatának megfelelően legyen miniszterelnök-jelöltek vitája. Az MDF programja szerint "értelmes áldozatvállalás nélkül" nem lesz felemelkedés.

Dávid Ibolya a nap folyamán több zalai képviselőjelölttel is találkozott; ennek kapcsán beszámolt arról is, hogy a párt elérte az országos lista állításához szükséges jelölti létszámot. Az országban 36 támogatottjukat már nyilvántartásba vették, de még szerdán várhatóan 40 fölé emelkedik a létszámuk.

A polgári demokráciára nézve veszélyesnek nevezte a Fidesz kétharmados többséget megcélzó gondolatait. Kifejtette, hogy "a 20. század két világégése után különösen fontos, hogy új kihívások előtt olyan megoldások szülessenek, amelyek sokszínűségből összehozható konszenzusra" épülnek.

Zalaegerszegi példát hozva Baján Antal, az MDF zalai elnöke és zalaegerszegi képviselőjelöltje esetét említette, mint a Fidesz káros demokrácia-felfogásának áldozatáét. A korábban szakképző iskolai igazgató újraválasztását a szülői munkaközösség, a diákönkormányzat, a közalkalmazotti tanács és tanári kar túlnyomó többségének támogatása ellenére tavaly nem választotta meg újból a városvezetés, mert "fontosabb számukra a politikai lojalitás, mint a szakmaiság, rátermettség".

Az MDF elnöke egy kérdés kapcsán kifejtette: a párt fővárosi választmányi elnöke - kijelentése ellenére - nem tudja felmondani a szabad demokratákkal kötött megállapodást.

Hozzáfűzte, hogy minden pártnak megvan a maga keresztje, ez az MDF-nél a belső ügyek kiteregetése a kisebbségben maradtak részéről. Ez azonban korántsem olyan jelentőségű, mint az, hogy naponta derülnek ki "a közpénzek kezelésével együtt járó visszásságok" - közölte Dávid Ibolya.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

helix
2010. március 10. 17:44
Kedves Ibolyka tényleg mélyre süllyedt a kampány, de szerintem azért, mert te is indulsz a nem létező pártod színeiben.
Kereki
2010. március 10. 15:56
Igaza van a kalapos nagysádnak. Régen értettem vele egyet utoljára de ebben igen. Valóban nagyon szerény a választék, ha még ő is rajzhoz állhat.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását