2024. április 19. - Emma

Prémium kategóriás készülékek fejlesztése

A Nav N Go (NNG) magyar szoftvercég a hannoveri CeBIT számítástechnikai kiállításon mutatta be a kifejezetten készülékgyártónak szánt iGO primo elnevezésű navigációs szoftverét.
2010. március 3. szerda 18:00 - HírExtra
A 2009-ben megjelent, iPhone-telefonokra is letölthető iGO amigo alapjaira épülő, de már a legújabb technológiai fejlesztéseket tartalmazó primo több mint 30 új funkcióval ígér kényelmesebb navigálást, a domborzat látványosabb megjelenítése mellett élethű közlekedési táblákkal segíti a biztonságosabb vezetést.

Az újdonság iránt érdeklődők április elejétől találkozhatnak az új szoftverrel telepített készülékekkel.

A NNG a navigációs trendek változását követve az okostelefonok piacán kíván erősíteni. Az Apple telefonjai után az új térképszoftver már az Android operációs rendszereket futtató telefonokon, köztük a Google januárban megjelent Nexus One készülékére is letölthető lesz.

Jóllehet a Google is rendelkezik navigációs megoldással, ez azonban csak az Egyesült Államokban működik, ráadásul a térkép-információk eléréséhez folyamatos internetkapcsolat szükséges, ezzel szemben az NNG szoftvere szinte az egész világra kiterjedően kínálja az adatforgalom nélküli navigációt.

"A kéziszámítógépek (PDA) piacát az okostelefonok váltják fel, így a készülék nélkül, memóriakártyán értékesített szoftverek jelentősége is háttérbe szorul" - mondta el az MTI-nek Szilágyi Zoltán az NNG termékértékesítési igazgatója. Hozzátette, hogy kizárólag a navigációs célra fejlesztett eszközök (PNA) is csak szoftverrel együtt használhatók, ezekre pedig korábban sem lehetett külön szoftvert vásárolni.

A magyar piacon megjelent olcsó, "mezítlábas" eszközökre csak a Sygic és az NDrive terméke volt legálisan beszerezhető. A térképfrissítések nehézségei miatt a vásárlók viszont a "megszokott" iGO 2006 vagy az újabb, 3D navigációs felülettel ellátott iGO 8 feltört, illegális változatát használták.

Becslések szerint a navigációs eszközök mindössze 20 százalékán fut jogtiszta térképszoftver. Az NNG a szoftverkalózkodásnak elsősorban azzal próbál véget vetni, hogy olyan termékkel és szolgáltatással jelenik meg a piacon, amelyet egyre többen választanak legálisan. Ezek közé tartozik például a www.naviextras.com címen elérhető szoftverfrissítés.

Idén az új készülékeladások közel 40 százalékát olyan vásárlók jelentik, akik a korábban beszerzett navigációs eszközeiket a jó vagy rossz tapasztalataik alapján kívánják lecserélni.

A térképfrissítési problémák elkerülése érdekében az NNG szoftvereivel kínált termékekre általában két évig garantálják a térképek frissítését.

A vásárlóknak pedig további biztonságot jelenthet az úgynevezett legfrissebb térkép garancia, ami azt jelenti, hogy a készülék első bekapcsolásától számított 30 napon belül a legfrissebb térképek ingyen letölthetők.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását