2024. március 29. - Auguszta

Puliszkaünnepre készülnek Szatmárcsekén

Libafogás, falusi disznótor és hagyományos népi ételek versengése egyaránt helyet kapott a Szatmárcsekén szombaton megrendezendő cinkefőző fesztivál programjában.
2010. február 24. szerda 17:24 - HírExtra
Az Észak-alföldi Régió kiemelt gasztronómiai eseményére húsz település csapatát és közel hétezer embert várnak.

A szatmári település hagyományőrző látványossága már a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, hiszen a tavaly itt készítették el a közel 190 méter hosszúságú, burgonyából készült puliszkát, amely kiérdemelte a világ leghosszabb cinkéje díjat.
A kétnapos, tizenkettedik alkalommal meghirdetett rendezvény szombaton a megszokott libafogó versennyel kezdődik, az ünnepélyes megnyitó után pedig a húsz környékbeli, illetve Felvidékről, Erdélyből és Kárpátaljáról érkezett csapat kezdi meg a gasztronómiai versengést - mondta el az MTI-nek Sarkady Pál, a település polgármestere.

A verseny különlegessége, hogy az összes csapatnak kötelező cinkét készítenie, amely lényegében burgonyából és lisztből áll. A burgonyát sós vízben főzik meg, csomómentesre törik, majd saját levébe visszahelyezve, folyamatos keverés mellett liszttel sűrítik. Ezután a jól összefőzött masszát rövid pihentetés után olajba mártott evőkanállal kiszaggatják.

A cinkének nagyon sok változata van, túróval-tejföllel, kacsa- vagy libatepertővel, savanyú káposztával, sült kolbásszal és szalonnával egyaránt kínálják, de szilvalekvárral és tejföllel megkenve desszertként is különleges finomság.

A cinkén kívül minden csapatnak kötelező főznie egy, a településre jellemző, tájjellegű ételsort is, amelyben ma már kevéssé ismert fogások - például spóron sült pezsgős pogácsa, málékásás töltött káposzta vagy túrós pászka - szerepelnek. A finomságokat szakmai zsűri díjazza majd, a látogatók pedig kóstolójegy váltása ellenében segíthetnek az ítészeknek a díjak kiosztásában.

A főzést és a kóstolást gazdag kulturális program egészíti ki: hagyományőrző táncegyüttesek, művészeti csoportok és népzenei együttesek mutatják be az iskola mellett felállított színpadon Csángóföld, Székelyföld, Vajdaság és Kalotaszeg népi kultúráját.

A gasztronómiai rendezvényt szombat este Homonyik Sándor zenés műsora, valamint Puliszka-bál zárja, ám akinek van kedve, részt vehet a vasárnap reggeli falusi disznótoron, lovas fogaton bejárhatja a településnek és környékének turisztikai látványosságait.

Az régió népszerű gasztronómiai fesztiváljára tavaly mintegy hétezren voltak kíváncsiak, idén pedig legalább ugyanennyi látogatót várnak Kölcsey Ferencnek, a Himnusz költőjének egykori lakóhelyére.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását