2024. május 9. - Gergely

A pipa és a szivar is éppolyan káros

A pipa és a szivar sem egészségesebb alternatíva a cigarettához képest. A New York-i Presbyterian Kórház orvosai kimutatták, hogy - a közhiedelemmel ellentétben - a kétféle dohányfogyasztás egyike sem óv meg a krónikus obstruktív tüdőbetegségtől (COPD).
2010. február 19. péntek 10:20 - HírExtra
A kutatók 3500 ember légzésfunkcióját vizsgálták meg, és kérdezték jelenlegi és jellemző dohányzási szokásaik felől. Azok közül, akik nem cigarettáztak, hanem pipáztak vagy szivaroztak, kétszer annyinak volt valamilyen légúti betegsége, mint a nemdohányzók közül. Az eredményeket az Annals of Internal Medicine című szaklapban publikálták.

Egyedül a nikotinlebomlás során keletkező kotinin értéke bizonyult a cigarettázóknál mértnél alacsonyabbnak, a nemdohányzókénál persze magasabbnak. A kutatók ezt a nikotinbevitel eltérő formájára vezették vissza, a káros összetevők szerintük azonban ugyanúgy hatnak a tüdőre mindhárom dohányzási típus esetében.

A szivar és a cigaretta égéstermékeinek lebomlása nem különbözik. A dohány mindenképp mérgező vegyületekre bomlik szét, például szén-monoxidra. Az egyetlen különbség, hogy a szivarfüst kevésbé mélyre kerül a tüdőben - magyarázta Irmgard Homeier, az osztrák Orvosok a dohányzás okozta károk ellen kezdeményezés főtitkára a Der Standard című lapnak (www.derstandard.at).

A szájüreg, a szájfenék vagy a gége megbetegedéseit ez azonban nem akadályozza meg, ahogyan azt sem, hogy az ultra finom porszemcsék lejussanak a tüdőbe.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását