2024. május 8. - Mihály

Leállt a színpadtechnika és az előadás

A Pécsi Nemzeti Színház kedd esti előadásán az első felvonás végére teljesen leblokkolt a díszleteket mozgató technika, pár nappal korábban egy méretes alkatrész zuhant a színpadra - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló.
2010. február 18. csütörtök 10:36 - HírExtra
Kritikus állapotban vannak a Pécsi Nemzeti Színház gépészeti berendezései. Előbb vasárnap a Pletykák előadásán zuhant le az egyik lámpáról egy 3 kilós lencse - a több méter magasból érkező méretes alkatrész halálos balesetet is okozhatott volna, szerencsére nem talált el senkit a színpadon.

Kedd este pedig az Elveszett levél nagyszínpadi előadásán az első felvonás végére teljesen leblokkolt a díszleteket mozgató technika. Még a vezérlőpultot sem lehetett bekapcsolni, így Balikó Tamás a legfontosabb jelenetnél kiment a színpadra, és elmondta, hogy most minek kellene történnie, hogyan kell elképzelni a pódiumot, milyen más háttérelemekkel. A teátrum igazgatója a lapnak elmondta, szerdán egész délelőtt szerelte a karbantartó cég a berendezést, és sikerült átmenetileg megjavítani a vezérlő pultot, így remélhetőleg néhány előadást kiszolgál majd. Bár erre garancia nincs, ilyen eszközökkel bármelyik este bekövetkezhet hasonló probléma - olvasható a baranyai napilapban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását