250 éve született

Egy kisvárosi ügyész fia volt, és sokáig eseménytelen életet élt. Ügyvédként Párizsban praktizált, megnősült és két gyermeke is született. A forradalom kitörésekor belevetette magát a politikába, neve 1791-ben lett közismert, amikor a király meghiúsult szökési kísérletét követően XVI. Lajos lemondását követelte. 1792 nyarán ő tüzelte fel a tömeget, amely augusztus 10-én betört a Tuileriákba és lemondatta a királyt. Az új kormányt Danton elsöprő személyisége uralta: népfelkelést hirdetett, a királypártiak megfélemlítésére felkoncoltatta az arisztokrata foglyokat. A csatatereken kivívott győzelem után a Konvent tagja lett, bár tekintélyét csökkentette, hogy miniszteri posztjáról lemondva jelentős összegekkel nem tudott elszámolni.

Ezután Belgiumban koboztatta és árvereztette el a köztársaság (és sokak szerint saját) javára az állami és egyházi javakat. A király kivégzése után a színfalak mögött kísérletet tett a kiegyezésre a mérsékelt girondistákkal, de azok elutasították, sőt korrupcióval, árulással vádolták meg. Danton visszatért a Hegypárthoz, 1793 áprilisában az első Közjóléti Bizottság tényleges vezetőjeként komoly szerepet játszott a később őt is a vérpadra juttató forradalmi törvényszékek felállításában.

A politikából egyre jobban kiábránduló Danton a Robespierre által bevezetett forradalmi terrort már nem helyeselte, s miután nem sikerült megakadályoznia a girondisták kivégzését, 1793 őszén vidékre vonult vissza. Az év végén váratlanul ismét Párizsban bukkant fel, azonban egyre jobban elszigetelődött. A vetélytársaival leszámoló Robespierre a radikálisok után rá is sort kerített, s 1794. márciusának végén elfogatta. Danton egy percig sem gondolta, hogy az általa puhánynak és doktrinernek tartott jakobinus politikusnak lesz erre mersze, így barátai unszolására sem menekült el a fővárosból.
Pere bízvást minősíthető koncepciósnak: kevés és "megbízható" esküdt ítélkezett, a védelem tanúit nem idézték be, a vádlottak nem kaptak szót. A halálos ítéletet 1794. április 5-én hajtották végre, a kordén a vérpad felé zötykölődő Danton Robespierre házánál ezt kiáltotta: Követni fogsz ezen az úton!, utolsó szavai pedig ezek voltak: Hóhér, mutasd fel fejem a népnek, nincs részük mindennap hasonló látványosságban.

Danton óriás termetű, dörgő hangú, szúrós tekintetű férfi volt, arcát egy bikával és néhány disznóval történt gyermekkori találkozás nyomán forradások és himlőhelyek csúfították el. Öt nyelven olvasott és írt, szerette a jó könyveket, a jó ételeket, a jó italokat és a pénzt, amin mindezt meg tudta venni. A felkínált összegeket sosem utasította vissza, egymás után vagy egyszerre szerepelt a rojalisták, Anglia és Ausztria fizetési listáján, megvenni azonban senki sem tudta. Utóélete is mozgalmasan alakult, gyengéi dacára belőle lett a forradalom azon hőse, akire minden francia felnézhetett. Számtalan dráma, regény, film született életéről és főként haláláról, Madách Az ember tragédiájában is felbukkan alakja.