2024. március 29. - Auguszta

Jogszabálymódosítás a halászatról

Sürgősen rendet kell tenni a halászat és horgászat jogi szabályozásában, mert az elmúlt harminc évben ötödére csökkent a magyarországi természetes vizek halállománya, a jogszabályok módosítása még az idén elkezdődhet - jelentette ki Bánki Erik, a parlament sport- és turisztikai bizottságának fideszes elnöke szerdán Szolnokon.
2010. február 17. szerda 19:56 - HírExtra
A jelenleginél szigorúbb előírásokra van szükség és megerősített hatósági felügyeletre - mondta politikus egy szolnoki konferencia utáni sajtótájékoztatón.

A változtatások részleteiről szólva kijelentette: a súlyosabb kihágást elkövetőket örökre el kell tiltani a halászattól, illetve horgászattól, a halászatból élők számára pedig meg kell szabni egy kvótát, és megtiltani, hogy a halak ívási idejében halásszanak, illetve horgásszanak. Elengedhetetlen, hogy az őshonos halállományt telepítéssel gyarapítsák, illetve megóvják a természetes szaporodóhelyeket - tette hozzá.

Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a konferencián elhangzott adatok azt jelzik, hogy talán az utolsó pillanatban vagyunk, amikor még megmenthetők Magyarország természetes vizei és azok faunája. Ráadásul ez nem csupán a mintegy 350 ezer hazai horgász, hanem a családtagjaikat beleszámolva több mint egymillió ember, sőt az egész társadalom érdeke - érvelt a politikus, és utalt rá, hogy Európa-szerte nagy a horgászturizmus iránti fizetőképes kereslet.

A konferencián előadóként részt vevő Soltész Miklós (KDNP) , az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának alelnöke rámutatott: tarthatatlan, hogy a természetes vizek közelében élők többsége nyomorog, és ezeken a vidékeken a bűnözés is meghaladja az országos átlagot.

Megoldást jelentene erre - folytatta -, ha e vidékek vonzóbbá tételével az eddig külföldön nyaraló magyarok egy része is itt költené el pénzét. Az élővizek védelme a közmunkaprogram része lehetne - javasolta Soltész Miklós, hozzátéve, a következő kormány egyik elsődleges teendője a halászat és a horgászat jogi hátterének rendezése, ez tompíthatná az évtizedes halász-horgász ellentétet.

Ehhez az érintett önkormányzatokra kell bízni a folyók, természetes tavak és holtágak kezelését - mondta Szalay Ferenc (Fidesz) Szolnok polgármestere.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását