2024. május 8. - Mihály

A Pécsi Nemzeti Színház igazgatója visszavonta a döntését

Visszavonta a Pécsi Balett vezetőjének leváltásáról napokban hozott döntését a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója. Ezt Balikó Tamás, a teátrum vezetője közölte az MTI-vel.
2010. február 10. szerda 21:30 - HírExtra
Balikó Tamás elmondta: levélben tájékoztatta a polgármestert döntéséről.
A direktor kifogásolta, hogy az önkormányzat beavatkozott igazgatói hatáskörébe. Szerda délelőtt a városi kulturális bizottság napirendjére tűzte a Pécsi Balett körül kialakult helyzetet.

Révész Mária, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke korábban elképesztőnek nevezte Vincze Balázs leváltását. A hírt közlő Új Dunántúli Naplónak a múlt héten arról beszélt, hogy a Vincze Balázs vezette társulat jó munkáját sikeres bemutatók jelzik, Vinczének még fegyelmije sem volt, így a döntést semmi nem indokolja.
Vincze Balázs azt közölte az MTI-vel: egyelőre nem kapott hivatalos értesítést visszahelyezéséről.

Az Új Dunántúli Napló című napilap csütörtökön adott hírt arról, hogy a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója leváltotta Vincze Balázst és Kováts Tibort, az Állami Balett Intézet tanárát nevezte ki a Pécsi Balett vezetőjének. A direktor a lépést azzal indokolta, hogy az elmúlt két évben csaknem a felére csökkent a színház balettelőadásainak nézettsége. Másrészt az Európa Kulturális Fővárosa program évében a külföldi közönségre fokozottan oda kell figyelni, a Pécsre irányuló megkülönböztetett érdeklődést ki kell használni, Kováts Tibornak pedig kitűnő szakmai kapcsolatai vannak Nyugat-Európában, ő egy olyan nemzetközi hírű táncszakember, aki ért az üzlethez is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását