2024. május 9. - Gergely

Ölhet az unalom?

Kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg fiatalon azok, akik állandóan unatkoznak, mint azok, akik élménygazdag életet élnek - állapították meg brit kutatók.
2010. február 9. kedd 07:23 - HírExtra
A University College London (UCL) kutatói szerint azok, akik kivételesen magas színvonalon képesek űzni az unalom mesterségét, kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg fiatalon szívbetegség vagy agyvérzés következtében, mint azok, akik élményekben gazdag és szórakoztató életet élnek - írja a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk).

Az UCL Járványtani és Közegészségügyi Intézetének kutatói 7524 olyan 35-55 éves köztisztviselő válaszát dolgozták fel, akiket még az 1980-as években faggattak ki arról, hogy mennyire találják unalmasnak az életüket. A résztvevők 25 éven át tartó megfigyelése tavaly áprilisban ért véget, és azok, akik az elején meglehetősen unalmasnak találták mindennapjaikat, 40 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg a kutatás végéig.

Az 1980-as évek közepén megkérdezett állami hivatalnokok közül minden tizedik tartotta unalmasnak az akkori életét. A nőket ráadásul kétszer nagyobb valószínűséggel sújtotta a "gyilkos kór", mint a férfiakat, a fiatal alkalmazottak és az alantasabb munkát végzők szintén hajlamosabbnak bizonyultak az unatkozásra. Márpedig a szakemberek szerint az ilyen emberek nagyobb eséllyel fordulnak az olyan egészségtelen szokások felé, mint a dohányzás vagy a fokozott alkoholfogyasztás, amelyek jelentősen megrövidíthetik az élettartamukat.

"A szívproblémákkal kapcsolatos eredményeink alapján egyértelmű bizonyíték van arra, hogy összefüggés van az unalom és a szívbetegségek között" - mondta Martin Shipley, az International Journal of Epidemiology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány társszerzője.

"Nagyon fontos, hogy azok, akiknek egyhangú, monoton a munkájuk, az ivás vagy a dohányzás helyett munkaidő után valamilyen unaloműző elfoglaltságot találjanak" - hangsúlyozta a kutató.

Graham Price pszichológus tanácsa szerint azoknak, akik folyton unatkoznak, önmaguk helyett inkább a körülöttük lévők szükségleteire kellene összpontosítaniuk.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

...
2010. március 18. 07:09
Megint újult a Hírextra oldal? ,-o
...
2010. február 11. 06:08

...
2010. február 10. 11:06
szegény partizán mamócza, a 11 órás híreivel akkorákat nyökögött-bakizott-égett, hogy igazán visszavonulhatna má' a "porondró'" - mindenkinek jobb vÓna. :-P
...
2010. február 10. 10:56
http://www.nlcafe.hu/eletmod/20100208/jokedvet_boseget_iger_iden_a_szammisztika/
...
2010. február 10. 10:55
http://www.hirextra.hu/2010/02/04/jokedvet-boseget-iger-iden-a-szammisztika/
...
2010. február 10. 09:55
még ez is "él"? ;-o
http://origo.blogter.hu/cikk/20100209-bizonyitottak-hogy-az-unalomba-tenyleg-bele-lehet-halni
...
2010. február 10. 09:30
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=608804
"nagyobb eséllyel húGYnak el"!? (sic!) szuper bakik és nem javítja őket! ;-) ;-P (volt másik baki is...) ;-)
...
2010. február 10. 09:09
http://www.edenkert.hu/elet-mod/wellness/ne-aludjunk-quot-teli-almot-quot---anyagcsere-gyorsitas-7-lepesben/2506/
...
2010. február 10. 09:04
= unalom ellen "promisquity activity"? ;-o ;-) ;-P
hehe...
...
2010. február 10. 09:00
HIHIHIHI!!!
Most néztem meg jobban! = "Cherry" gyümik a könyv borítóján!?! ;-)))))
...
2010. február 10. 08:53
http://bookline.hu/product/home!execute.action;jsessionid=pS5a8iDdFTjtBKZCP62zFg**?id=84301&type=22&_v=Alliott_Catherine_En_a_ferjem_es_o_Vajon_hany_szereplos_egy_hazassag_

van akinek teCCik is az ilyesmi, igaaaz? ;-) ;-PPP
...
2010. február 10. 08:44
2 HOZZÁSZÓLÁS
2010. február 10., 08:41 Névtelen írta...

ja, itt IP alapján hamar törölve lesz(ek)... ;-P

"Csé": "bevinni a szervezetbeN"! + "broKoLLi" - minden hiába... ;-P
2010. február 10., 08:39 Névtelen írta...

beolvastak ebből is, de ez sok helyen fenn van... ;-P
itt hangzott el: MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, TAGS, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, TAGS, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, TAGS, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, TAGS

http://www.google.hu/search?hl=hu&q=T%C3%A9nyleg+bele+lehet+halni+az+unalomba%3F++K%C3%A9tszer+nagyobb+val%C3%B3sz%C3%ADn%C5%B1s%C3%A9ggel+halnak+meg+fiatalon+azok%2C+akik+%C3%A1lland%C3%B3an+unatkoznak%2C&sourceid=navclient-ff&rlz=1B3GGGL_huHU244HU244&ie=UTF-8
...
2010. február 10. 11:06
szegény partizán mamócza, a 11 órás híreivel akkorákat nyökögött-bakizott-égett, hogy igazán visszavonulhatna má' a "porondró'" - mindenkinek jobb vÓna. :-P
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását